
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 880 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Egy napon azt az üzenetet kaptam, keressem fel Ráth Mór könyvkiadót és kereskedőt Váci-utcai boltjában. Ez a bolt a Váci-utca és Kishíd-utca sarkán volt, egy-egy ajtóval mindenik utcára. A két ajtó között a ház sarkán egy kis fülke volt s benne üveglap mögött a vastuskó. Egy csonka fatörzs, beborítva belévert vasszegekkel. Ez a Ráth Mór (a Károlyok és Györgyök familiájából) igen érdekes és, mondhatnám, nevezetes ember is volt. Kiváló kereskedő, rendkívül nagy műveltségű ember, de a legidegesebb is hetedhét országban. Csak ketten voltunk az életben, akik nem vettük őt ki a sodrából. Deák Ferenc, aki az elnyomatás ideje alatt, amikor Budapesten az Angol királynőben telepedett meg, mindennap egy-két órát töltött a boltjában, nézegette a könyveket, válogatott magának regényolvasmányt és fogadta a Budapestre fel-felutazó vidékieket, akiknek útbaigazítást és tanácsot adott, akár könyvet, akár szappant kívántak vásárolni. A másik ember, akivel nem tudott négy-öt éven át összeakadni, én voltam attól a naptól fogva, amelyen üzenete folytán először tettem lábamat a boltjába.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Rákosi Jenő művei |
|---|---|
| Kiadó: | Franklin - Társulat |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Franklin-Társulat nyomdája |
| Kötés típusa: | egészvászon |
| Terjedelem: | 186 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Töredékkötetek, Félkötetek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.