Én tintás esztergapadom

Részlet a könyvből: Ha síkban rögzíteném az életemet (festők is viaskodnak önarcképpel), szimpla háromszöget húznék: lakásomról - 1959-ig a főtérről, azóta a Rákóczi útról a Sétatéren át - utam naponta a Korunk szerkesztőségébe visz, ami ismétlőleg nagyszerű alkalom a befelé mélyedésre két műszak (az otthoni és a szerkesztőségi) ezernyi pillanatreakciója közt, s a szerkesztői íróasztaltól nyílegyenes az út harmadik munkahelyemig: az egyetemre. Onnan - a Horea útról - rendszerint a Szamos pazarul modern partján, a legsötétebb lebuj-világ helyére került színes blokksor alatt sétálok haza, s a napi háromszög e befogó szára is elmélkedésre késztet. Hogy mi forr az emberben séta közben, abból telt ki ez a kötet. Apróságok, melléktermékek (publicisztikailag: ablakok, miniatűrök, tabletták, kis-színesek), de bennük adhatom mag-magamat, rejtett lírámat, amelynek sohasem illett verssé formálódnia, mert annál én is igazán mindig köznapibb ember voltam: szervező és közíró oszthatatlanul. Gyakorlati célom van minden sorral. Akár szerkesztői, akár tanári vagy írói, esetleg éppenséggel családi szerepemről van szó Kolozsvárt és a vidéki kiszállásokon (ilyenkor futnak szét kusza vonalak a háromszögből a megújhodó ország minden sarkába), a betűket azért ütöm le, hogy valahol valaki átvegye látásomat, s a valóság vigye tovább, ami nálam csak szó, ötlet, emlék, sétatéri és Szamos-parti morfondírozás. Kolozsvár, 1965 őszén

Mutass kevesebbet