Epikrízis

Kedves Kolleginák és Kollégák, Kedves régi és új Barátaink! Mikor ide készültem, összetalálkoztam egy ismerősömmel, elbeszélgettünk, mikor meghallotta, hová igyekszem, kissé elhúzta a száját és odavetette: „És jó ez nektek?" Válaszom lakonikus volt: „Nagyon is jó!" „Kíváncsi lennék, mivel tudjátok eltölteni az időtöket, mikor már Isten tudja, hányadszor találkoztok. Mert a tudományos ülésen legalább lehet valami pici újat hallani, bevetni egy kérdést, amin fennakadnak az okosok. De orvos-írók, festők, szobrászok, batikolok??" „Látod - feleltem - éppen ez a nagy értéke!" Nem adta meg magát: „Olyan ez, mintha orvosoknak kellene végighallgatni a jogászok vitatkozását, esetleg az erdőművelésről kellene szónokolniuk." „Tudod mit - mondtam neki - egyszer szánj ránk egy kis időt. Aztán az első óra után nyugodtan hazautazhatsz..., ha addigra nem fogott meg ez a furcsa szimbiózis gyógyító szenvedély és művészi kifejezésért vívott küzdelem között. Értetlenül nézett rám, fejét ingatta, de mielőtt elköszönt volna, még odalökte: „Azért gondolkodni fogok a dolgon, egy órán ne múljék!" Ahogy jöttem ide, végiggondoltam, vájjon milyen csuda dolog vonzza ide évenként azt a 100-120 értelmes orvost, egészségügyit? Nincs jobb dolguk? Vagy tán annyi a pénzük, mint egy tv-bemondónak, esetleg egy biztosítási igazgatónak? Előszedtem a pénztárcámat, s ezt a szempontot már le is tudtam zárni. Vagy ismerkedni akarnak? De hisz általában ugyanazokkal találkoznak évről évre. És itt felderültem: éppen ez a fő vonzóerő: találkozni azokkal, akiket félig-meddig vagy jobban ismerünk, szembesülni problémáikkal és belelesni, egy év óta milyen tévutakat vagy varázsos vidékeket jártak be, mennyiben látják másképp a világot, milyen élményeket tudnak fölsorakoztatni a gyorsan elillanó idejükben? Hát igen, jó ismerősökkel újra és újra találkozni legalább olyan izgalmas, mint új emberekkel megismerkedni. Vagy még bensőségesebb, hiszen az ismerkedés első felületes fázisán már túljutottunk velük.

Mutass kevesebbet