Erdély

Fekete-fehér szövegközti ábrákkal és 60 egész oldalas fekete-fehér és színes illusztrációval. // A nagy háború előtt talán senkinek eszébe nem jutott, amiről az impériumváltozás óta olyan sok szó esik: van-é különvaló erdélyi lélek, minden emberi észjárástól különböző gondolkozásmód és világszemlélet, temperamentum és mentalitás, ami az ittvaló szellemi életmunka eredményeinek minden más eredménytől való különvalóságát, viszont minden itt való eredménynek közösségét félreismerhetetlenül és természetesen determinálja? Lehet-é, van-é ennek a zárt erdélyi földnek olyan spirituális ereje, mely az ideverődött különböző faju emberi társadalmak egymástól különböző, sőt ellentétes élethangjait konszonáns melódiában tudja egyesíteni? Lehet-é, van-é egyáltalában erdélyi kultúra és ha van, mi okból kellett lennie? A kérdést a sors vetette fel; a helyes felelet népek és kultúrák életsorsát jövendöli talán. És a kegyetlenűl fontos kérdésre tíz esztendő óta elegen, talán sokan is megpróbálták a legellentétesebb válaszokat kitalálni. Meg sem próbálom felelni én. De idézem Erdély multját, az egyetlen döntő bizonyítékot e sulyos vitában. Idézem úgy, ahogyan tudom és nem titkolom, hogy nem mesterségem a históriaírás. Egyetlen új adatot nem idézek, egyetlen új megállapítást nem komponálok, de a már feldolgozott históriaírás ismert adataiból kiszűrtem az én szempontomból legfontosabbakat. Egyetlen igyekezetem volt, hogy vázlatszerűen rövid legyek, hogy világos, logikus és elfogulatlan legyek. És bár negyed százada, hogy hordom és válogatom vázlatom szerény épületéhez az építőanyagot, nem álmodozom arról, hogy megközelítőleg is tökéletes munkát alkottam; de amit csináltam, szeretettel csináltam. És ha a kritika érdemesíteni fog arra, hogy észrevegye munkámat, nincsen mit félnem tőle, bármilyen lesz is: amit csináltam magamnak csináltam és azoknak, akik Erdélyt vallják egyetlen hazájuknak. Magamnak - magunknak nem hazudhattam és nem hizeleghettem és nem csalhattam. Nem lett volna értelme semmi és senki kedvéért, de káromra - kárunkra lenne. Sztána, 1929. november hava. Kós Károly

Mutass kevesebbet