Erdély

Előszó: Erdélyi utakhoz ajánljuk az eddigiektől, ha nem is eltérő, de egy kicsit más rendszerű és tartalmú kézikönyvet. A '90-es évek felfedező öröme közelebb hozta a magyar utazónak a korábban titokzatos-tiltott Erdőn túli földet, bejárta útjait, ösvényeit, új kapcsolatokat kötött, régieket újrakötött, élő elvenné lett az a szomszédság, amely nagyon sok ideig csak az elszármazottak nosztalgiájában, másnak tankönyvizű adatok sejtelmeiben élő tartalmát elvesztette. Közkézen forognak már azok a térképek, kézikönyvek és más tájékozódási eszközök, amelyek egy-egy vakációnyi út megtervezéséhez fontosak, nyitott könyv a világra tágult határok óta Erdély. Van talán esély arra, hogy a beépült tapasztalat ráfigyelhet most már nem csak az emlékezetben tűnő képet keresve az igazi látványra, tájra és népére, a sokszínűen virágzó mezőre, az égbe nyúló déli hegyekre, az aranyat mosó patakra, az élő életre. Van újra esély arra, hogy ez a tapasztalat mégiscsak meglátja azokat a finom, de jellemző sajátosságokat, melyek az Olt-menti, vagy barcssági szász lakóházaktól megkülönböztetik, hogy a vidrai móc-nemes útmelletti, kerített udvarházának inkább atyjafia a Barcsayak kőfalas, mint a havaselvi lakótornyok, hogy a 17. és 18. században épült, vagy átépített háromszéki és Marosmenti barokkos kúriák, a verespataki román aranybánya-birtokos nemesi kúriája félreérthetetlenül Erdély szülöttei - idéztem szabadon Kós Károly éppen tíz éve hasonmás kiadásban megjelent Erdélyének Összegezéséből. Azaz, látva-járvarádöbben arra az interkulturális kincsre, amely összetéveszthetetlenül másra, egyedire faragta az elmúlt ezer év alatt az erdélyi tájat és az azzal együtt élő embert, és aminek a tartalmát egyszerűen erdélyiségnek nevezzük. Ahogy azt a szatmári szomszédságból itt vendégeskedő Kazinczy Ferencz, az Erdélyi Úti levelek szerzője is tette, vagy ahogyan a krónikaíró Cserei Mihály azt maga elé dohogva kikérte magának. Ajánlom Kazinczy mellé eligazító olvasmányként II. József császár úti beszámolóit, Teleki Domokos országjáró útikönyvét (Balassi, 1993), Széchenyi Naplójának 1821. júliusi feljegyzéseit, Bözödy György Székely Bánja c. riportkönyvét és Balázs Ferencnek A rög alatt c. önvallomásos szociográfiáját (Mentor, 1998), az Erdélyi szász olvasókönyvet (Telepes népség, Pro-Print, 1994), a szándékaiban hasonló mezőségi vallomást, Szigetek a Holt-tengerben (Mentor, Marosvásárhely, 1998) Mai, holnapi vándorutaink tervezéséhez egy csodálatos kézikönyvet: dr. Xántus János Országjáró bakancsok c. természetjáró riportkönyvét (Kolozsvár, 1980). Aki ezzel a batyuval indul útnak, annak minden bizonnyal könnyebben érthető, hogy az a világ, amelyben az erdélyi ember felnő, jól tagolt szelvényekre esik szét. Hogy az égbolt itt mindenütt a hegygerinceken nyugszik, amelyek körös-körül zárulni látszanak, és az a határolt égsátor leggyakrabban egy, vagy néhány könnyen áttekinthető helységre borul; a kijáratokat, melyek az egyik völgy- vagy medence-kiszélesedésekből a másikba vezetnek, rendszerint völgyszorulatok kanyargós görbeségei takarják el. Ígyhát az erdélyi gyermeknek hosszú ideig az ő völgye az ő világa. A világradöbbenete az, hogy hanem riad vissza a kerülőktől, akkor kitartó fáradsággal mindennünen mindenhová eljuthat. - idéztem részben szabadon Friedrich Müller- Langenthal Erdélyi lélek c. írásából. Ezt a világot kíséreljük együtt bejárni.

Mutass kevesebbet