Erdélyben / Haza és nagyvilág / Két part

A keletkezési idő logikája és történelmi viharok szeszélye rendezte egymás mellé Cs. Szabó László (1905-1984) három, e kötetben közölt írását. Az Erdélyben (1940) - Illés Endre szavaival - egy "férfi földrajza": az akkor rádiótudósítóként is működő író hazatérése a második bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt vidékre, a gyermekkor tájaira. A kulturális és szakrális tartományban éppannyira, mint fizikai térben zajló utazás tanulsága a következő felismerésben összegződik: "A magyart jobban izgatja a haza, mint a magyarság sorsa; a haza előbbre való, mint a nép." Az első ízben 1942-ben publikált esszégyűjtemény, a Haza és nagyvilág a szerzői életmű egyik csúcspontja. Az írások fontos felismerése, hogy a történelem leghitelesebb tolmácsolója a "szintetizáló intuíció". A kis és nagy népek hivatása mellett a fókusz - természetesen - ismét övéire esik. A magyarság új hivatását a megmaradásban mint öncélban, illetve az ezt előlegző erkölcsös élet kialakításában jelöli meg. "A kis népek dolga, hogy megtartva az emberi mértéket, csöndesen, erőszak nélkül ellenálljanak az új Bábelnek." Az 1946-ban megjelent Két part minden gondolata a háború viszonylatában nyer érvényt. A harcok dúlta Budapesten játszódó szépirodalmi ostromnapló időlegesen ki-kiszakítja szerzőjét a szellemtörténeti és morális távlatok kémleléséből, és figyelmét a valóság legelemibb részleteire irányítja."Szeretném ép bőrrel megúszni" - szól az új, nem kisebb ambíciójú óhaj. A konkrét, az aktuális persze ezúttal is feloldódik az időtlenben, a nagy ősök megidézésével párhuzamosan az önmaga életének értelmességével való szembenézés sem maradhat el. "Az élet addig ér valamit, amíg örök kezdet, örök készenlét. Az én életem még mindig csak kezdődik".

Mutass kevesebbet