
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
99
hűségpont
Hogy működik az alku?
Előszó részlet: Erdély neve a régi erdő elve „erdőn túli terület” kifejezésből származik. Latin fordítása Transsylvania. Ennek a Bihar-hegységen, a régi Igfon, azaz szent erdőn túl fekvő medencének és a hozzá csatolt részeknek határai a történelem folyamán többször változtak. Ez a könyv az 1920-as trianoni békediktátummal Romániához csatolt magyar területek templomairól szól. Itt röviden egyházszervezetét tekintjük át. A magyarok előtt az avarok, török nyelvű bulgárok, szlávok éltek itt. Őseink legkésőbb a X. sz. közepére megszállták Erdélyt. A magyarok, római katolikus vallásúak lévén, az 1009-ben alapított Erdélyi Püspökséghez, ill. a szintén a XI. században alapított Bihari Püspökséghez tartoztak. A Csanádi Püspökséget 1030-ban alapították, a Szatmári Püspökséget pedig 1804-ben. A magyarságot sok hatás érte nyugatról. Így jött létre Erdély sajátos kultúrája, amely kelet felé utolsó fészke a nyugati művészetnek, eszmei áramlatoknak. Összetett történetét jól illusztrálják a régi református templomok, melyekben sokszor megmaradtak a középkori freskók. Művészetét keleti, török hatások is gazdagították. Egyik híres néprajzi csoportja a székelyek, akik templomaikban rovásírásuk emlékeit is megőrizték. Hagyományörző katolikus vidékek mellett vannak köztük markáns reformátusok, unitáriusok, sőt szombatosok is. A soknemzetiségű Erdély történelmét szépséges templomain is tanulmányozhatjuk. Tartalom: Ákos, Algyógy, Arad, Bánffyhunyad, Berethalom, Beszterce, Boroskrakkó, Bögöz, Brassó, Csíksomlyó, Csíkszereda, Demsus, Dés, Dióshalom, Esztelnek, Énlaka, Farnas, Fogaras, Gelence, Guraszáda, Gyulafehérvár, Halmágy, Harina, Homoródkarácsonyfalva, Kajántó, Kapjon, Kerc, Kolozsmonostor, Kolozsvár, Magyargyerőmonostor, Magyarszovát, Magyarvalkó, Máramarossziget, Máriaradna, Marosvásárhely, Mezőtelegd, Nagybánya, Nagyvárad, Nagyszalonta, Nagyszeben, Őraljaboldogfalva, Prázsmár, Prépostfalva, Segesvár, Somkerék, Somlyóújlak, Szamosújvár, Szászfehéregyháza, Szászkézd, Szatmárnémeti, Székelyderzs, Székelyudvarhely, Temesvár, Torda, Tövis, Zabola, Zeykfalva.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789635964642 |
|---|---|
| Kiadó: | Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. |
| Kiadás helye: | Debrecen |
| Borítótervezők: | Vida Péter |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 159 |
| Nyelv: | magyar, angol, német |
| Méret: | Szélesség: 25.00 cm, Magasság: 34.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Idegennyelv / Nyelvek / Német / Történelem / Helytörténet, Honismeret / Történelem / Magyar Történelem / Erdély / Művészetek / Építészet / Műemlékek / Művészetek / Építészet / Épületek,építészettörténet / Idegennyelv / Nyelvek / Angol |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Nagyon szép album, színes fényképekkel tele, az erdélyi templomok bemutatása nívós kivitelű könyvben, részletgazdagon. Élmény olvasni és nézegetni. Ajánlom.