Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Eroica Beethoven életének regénye

Eroica - Amenda, Alfred - Régikönyvek
Eroica - Régikönyvek Eroica - Régikönyvek
(1 vélemény)

1827. ​március 26-án halt meg Ludwig van Beethoven, a zenetörténet egyik legnagyobb alakja. Grillparzernek a temetésen elhangzott gyászbeszédéből idézünk: „Művész volt –, ki állhat meg mellette? Mint a behemót a tengereket, úgy száguldotta be művészetének határait. A galambbúgástól egészen a mennydörgésig, a mesterség agyafúrtan kifinomult műfogásaitól addig a félelmes határig, ahol a formába kötött szellemharcos természeti erők alaktalan önkényévé alakul, mindent felmért, mindent megragadott. Aki utána jön, nem folytathat, hanem elölről kell kezdenie mindent, mert elődje csak ott állott meg, ahol a művészet maga véget ér. – Az érzelem túlsága kitér az érzelem elől. Beethoven kerülte a világot, mert a maga szeretettel teli kedélyében nem talált rá fegyvert, hogy szembeszállhasson vele. Elvonult az emberek elől, miután mindenét nekik adta és semmit sem kapott érte. Magányos maradt, mert nem talált másik énjére. De sírjáig megőrizte emberséges szívét minden ember számára, atyai jóságát az övéinek, tehetségét az egész világ üdvére. Így élt, így halt meg s így fog élni minden időkben.” Beethoven küzdelmekben és szenvedésekben gazdag életét, remekműveinek születését és fogadtatását, eseményekben gazdag korát tárja elénk Alfred Amenda regénye.

Fordítók:
Sárközy Elga
Borító tervezők:
Urai Erika
Kiadó:
Európa Könyvkiadó
Kiadás éve:
1964
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Kossuth Nyomda
Kötés típusa:
félvászon, kiadói papírborítóban
Terjedelem:
653 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 15.00cm, Magasság: 21.00cm
Súly:
0.70kg
Kategória:
1. KÁIN
11. AZ EROICA SZIMFONIA
EN HALHATATLAN KEDVESEM..:. 5,8
/V. .4 T1TAN 487
ÉLETRAJZI ADATOK (Jesingz S4naor) 643

Amenda, Alfred

Amenda, Alfred  további könyvei

akár 40%
Hűségpont:
 
30%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
2 500 Ft 1 750 Ft

Az Ön ajánlója

Vélemények a könyvről

  • (1977Zeneműkiadó) 2016. 07. 31. 11:25

    Beethoven küzdelmekben és szenvedésekben gazdag életét, remekműveinek születését és fogadtatását, eseményekben gazdag korát tárja elénk Alfred Amenda regénye.