Erősítő párbeszéd balsors idején

Két magyar nemes a mohácsi vész után azon töpreng, mit tegyen, ha rázúdul hazájukra a török, s rájuk kényszeríti vallását, kultúráját. Szellemes, filozófikus párbeszédükkel a lét nagy kérdéseiről ír Morus Tamás ebben az utolsó művében, mely - csaknem 500 évvel születése után - először jelenik meg magyar nyelven. A VIII. Henrik börtönében is töretlenül dolgozó lordkancellár megalázó körülmények között ír: gyakran hiányzik a papír vagy az íróeszköz, s az elkészült oldalakat leánya csempészi ki a Towerból, hogy megmentse az utókornak. A szerző mesterien leplezi szereplői igazi személyét, ám a távoli magyar környezet ellenére is tudjuk, ki az a török nagyság, aki minden eszközzel hitelhagyásra akarja rávenni a keresztényeket. A mű központi gondolata a vigasztalás problémája. Morus szerint a keresztény ember a szenvedés leghevesebb viharában sem veszítheti el Isten iránti bizalmát, s a vigasztalás alapja éppen az a vágy, hogy Isten vigasztaljon meg. Többször visszatérő, misztikus, élményszerű megállapítás ez, mely távol áll a köznép körében akkortájt elterjedt jámborsági vigasztalás műfajától. Aki e sorokat olvassa, nem kételkedhet benne,hogy a humanizmus egyik legnagyobb alakjának gondolataiba nyer bepillantást. "Noha csak szénnel íródtak e sorok, véleményem szerint arra méltók, hogy aranylemezekre véssük" - mondja ki találóan a véleményét leánya, Margit. A szellemi végrendeletet, amelyet fogságában, mártírhalála előtt írt Morus Tamás, s amelyben annyi szeretettel és annyi aggódással szól mirólunk, magyarokról - e könyv megjelenésével végre mis is felbontottuk.

Mutass kevesebbet