
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Borítói néhol megsárgultak, elszíneződtek, foltosak.
88
hűségpont
Hogy működik az alku?
Előszó részlet: "A fotós: különleges turista, az antropológus szélsőséges válfaja, aki elmegy a bennszülöttekhez, s azután beszámol egzotikus szokásairól, furcsa holmijaikról.." - mondja Susan Sontag a fényképezésről írott egyik esszéjében. E kijelentést bizonyos fenntartásokkal el lehet fogadni általában is a fényképezésről, mint napjainkban immár társadalmivá vált jelenségről, a tudatosan választott és vállalt szempontokat követő művészi fényképezésnél pedig különösen. Hogyne kínálkozott volna kézenfekvőnek az idézet Féner Tamás esetében, aki már nem először mutatja be egy-egy általa birtokba vett és fényképei segítségével számunkra is megismerhető "új világ" képét. Féner univerzumai - gondoljunk csak eddigi kiállításaira - a cigányokról, kohászokról, repülőkről készült fényképeire például - nem földrajzi értelemben egzotikusak, ám a hétköznapitól mindenképpen eltérőek. Mint "antropológushoz" illik, az ember köré építi világait. Az anyaggal küzdő, az anyagon úrrá lévő ember érdekelte leginkább a szó elsődleges és metaforikus értelmében véve egyaránt: fényképezőgépének lencséje korábban az ember és a világ közti viszony egyedi és egyszeri megjelenési formájaként emelte át a hétköznapi folyamatok mozzanatait a művészi általánosítás síkjára. Ez alkalommal a megismerés másik módszere, amely az általános felől mutat az egyedi felé, érvényesül és a fotóművész érdeklődésének középpontjába voltaképpen az emberi élet fordulói, hétköznapjai és ünnepei mintegy antropológiai-filozófiai kérdésfeltevésként kerülnek be. E feltoluló általános kérdésekre egyszerre esztétikailag és etnográfiailag konkrét válaszok a hazai zsidóság itt látható életképei.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Néprajzi Múzeum |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1983 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kossuth Nyomda |
| Borítótervezők: | Kerényi János |
| Kötés típusa: | tűzött papír |
| Terjedelem: | 12 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Kategória: | Kiállítási Katalógus / Fotóművészet / Judaika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.