És majd ez történt velünk

Dippold Pál jeles szövegíró, aki annak idején a legendás, de már halálraítélt Mozgó Világ utolsó számaiban tűnt fel, és közölt különös nyelvezetű, figyelemre érdemes, de műfajteremtőnek is mondott rockokat, kisesszéket, kritikákat. A nyelv- és műfajteremtés aztán egy sokak által nagyon várt - talán ezért is lassan készülő - opuszban összegződött, melynek alcíme egyszerre a tartalmi és formai újszerűségére is választ adott, miszerint az éppen dokumentumeposz. A kalaplengetésekkel (is) köszöntött könyvet a pozsonyi Kalligram Kiadó jelentette meg 1993-ban, abban, a politikai vihartól erősen összekaszabolt esztendőben, amikor bizony az alig-alig születő jó irodalomra is gyérülő figyelem jutott. Dippold Pálnak ez volt az első könyve; a szerző még innen a negyvenen, de már elég régi sas, rocker és motoros a pályán. Meg szerkesztő is, több lapnál, újságnál, folyóiratnál. Mondják: szinte csalhatatlan. Ha jól emlékszem a Schwarzenegger el volt utazva (dokumentumeposz) című könyvéről például két olyan kitűnő író (és olvasó!) Péter írt elismerő és mély empátiáról tanúskodó kritikát, tanulmányértékű elemzést, mint a kolozsvári Egyed és az újpesti Vasadi. No, ennyit erről a méltán elhíresült első könyvről, amelyet most egy más műfajú, ám semmivel sem jelentéktelenebb második követ. Közel tizenöt esztendő írói, hírlapírói munka és mesterség legjobb darabjaiból rajzolódik ez az izgalmas körkép, amelyet - legyenek bár irodalmi rockok, tárcák, lelki szövegfonalak, vagy nagyon szubjektív műelemzések - nagyon prózaian a közelmúlt magántörténelmének is nevezhetünk. És az egyén, de legalább annyira a köz is okulhat belőle. A sajátos panorámázás (e nem akármilyen magyar körképben) dippoldi optikával elvégeztetett. Mondhatnánk azt is: lélekben és tudásban már minden együtt van egy új, nagyszabású regényhez. /Nagy Gáspár/

Mutass kevesebbet