És Mihály harcolt... I-II. kötet

Somogyváry Gyula. És Mihály harcolt... I-II. Budapest, [1940]. Singer és Wolfner (Krakauer-nyomda). 208; 266 p. (Vitéz Somogyváry Gyula munkái). Fűzött egészvászon. / Részlet a könyvből: Érthetetlen és gyötrelmes volt az a néma dermedtség, amelyben feküdtem. Érthetetlen volt, hogy fekszem mozdulatlanul, sápadtan, holtan és mégis látom magamat. Hanyatt fekszem a földön, az arcom, hunyt szemeim: akár a szoboré. És Borika térdepel mellettem s kétségbeesetten tördeli apró kezeit. Nem a feleségem, csak a mátkám, de úgy sírat, mintha az ura volnék. Éppen olyan vigasztalhatatlan panasszal jajongja a horvát halott-síratót: - Kuku mene... kuku za Boga! Kuku mene... kuku za Boga! ... Jaj nekem, jaj Istenem! Érthetetlen volt, hogy mindezt látom. Nem a magam holt és dermedt szemével, hanem felülről. Mintha egy másik, testetlen személyem is volna s ez nézné holt-magamat és a fölöttem jajongó, boldogtalan leányt. Nem tudtam, miért kellett ennek így történnie, hogyan is jutottunk idáig, de éreztem - annak a holt embernek szívével és dermedt agyával éreztem - hogy ez, ez szörnyű, ez lehetetlen. Valami borzasztó tévedés az egész, hiszen én élek, meg kell szólalnom, mert nem engedhetem, hogy Borika tovább sírjon fölöttem s eszét veszítse kétségbeesésében. Fel akartam emelni a kezem. Nem bírtam. Ki akartam nyitni a szememet. Hasztalan erőlködtem. Szólni akartam. S hiábavaló volt minden. Valami ijesztő bénaság tartott a hatalmában.

Mutass kevesebbet