Esszék és asszók

Mészöly Dezső írja új kötete megjelenése kapcsán: „1918-ban születtem, Budán, de eszmélésem első emlékei a Kiskunsághoz tapadnak, édesanyám szülőföldjéhez. Itt töltöttem gyerekkorom java részét, nagyszüleim tanyáján. A délibábbal én nem Petőfi verseiben találkoztam először, hanem a nagypapa szikes legelőjén. Azért versben megszólalnom mégiscsak Petőfi hangján sikerült - tizenkét éves koromban: Végtelen pusztaság, szentmiklósi róna... Ó, ha nekem annyi édes szavam volna, Hogy eldalolhatnám, amit akkor érzek, Ha a nyugvó nappal farkasszemet nézek! Szüleink nem írattak be minket, gyerekeket az elemi iskolába, hogy kora tavasztól késő őszig a tanyán lakhassunk. Én még az első gimnáziumban is magántanuló voltam, s az iskolát későbben sem tudtam igazán megszokni. Azt hiszem, egész életemre magántanuló maradtam. De hálátlan volnék, ha nem említeném meg, hogy - már nagydiákként - három évre Sárospatakra kerültem, a református gimnáziumba, s erről a kis városról és nagy iskolájáról igen erős és jó emlékeim vannak. Érettségi után voltam teológus, majd festőnövendék lettem Pesten, a Képzőművészeti Főiskolán, s végül bölcsész Kolozsvárott, ahol le is doktoráltam összehasonlító irodalomtörténetből. Közben verseim, versfordításaim jelentek meg itt-ott. Disszertációm lett első könyvem: Villon Magyarországon (1942, Rózsavölgyi). Egy év múlva befejeztem Villon Testamentum-ának fordítását (1943 és 1946, Keresztes Könyvkiadó). A háború utáni új világban a színház vonzásába kerültem. Színészvizsgát tettem a szakszervezetben (bár ennek a szakmának is csak magántanulója voltam), s lett belőlem segédszínész, majd dramaturg. Azután Párizsba kerültem ösztöndíjjal, de többet forgolódtam a színházak körül, mint a Sorbonne-on - ahogy magántanulóhoz illik. Hazatérve, sokat fordítottam, javarészt drámákat, de a verseléshez s az esszéíráshoz sem lettem hűtlen. Három verses játékomat, összegyűjtött műfordításaimat s egy verseskötetemet a Magvető adta ki (Legenda a dicsőséges feltámadásról, 1962, Villon és a többiek, 1966, önarckép retus nélkül, 1975). Moliére műhelyében a címe egy Gábor Miklóssal közösben megjelentetett könyvünknek (Szépirodalmi, 1975). Legfontosabb megjelent munkámnak a Shakespeare új tükörben című kötetemet érzem (Magvető, 1972). Ebben tíz drámafordításomat és egy sor Shakespeare-esszémet gyűjtöttem össze. Meg nem jelent írásaim közül legtöbbet egy Villon új tükörben című munkámtól várok, melynek anyagából mutatót ad ez az esszékötet is. Új könyvemről csak annyit: »Nem lehet egyszerre írni és óvatosnak lenni« - Németh László egész élete művéből ez a mondat vésődött belém legerősebben. Nem jelmondatom volt ez, de tapasztalatommá lett."

Mutass kevesebbet