Északi napló

„Most ​már tudom, hogy kudarccal végződő vadászatról csak jó író mer írni. Mert számára az elbeszélésben nem a zsákmány a fontos, hanem a felhők, az emberek, a füst illata, a sár, a pihenők, az útközben folytatott beszélgetések, meg sok efféle… Azok az írók, akik nem forgatják elég magabiztosan a tollat, úgy vélik, mi az ördögnek írjanak, ha az elbeszélés végén nem dörren el a nagyszerű lövés, és nem bukfencezik fel a mezei nyúl, vagy nem válik ki a sorból a vadruca…" Kazakov Északi naplójában nem dörren el a lövés és nincs vadászzsákmány. Finom költői ceruzarajzok ezek az írások, s ha mégis van hősük, az mindig az ember. Vagy maga a szerző — az ő érzelmei, rokonszenvei és ellenszenvei, hangulatai és gondolatai. Vagy a komor északi táj egyszerű embere — hajósok, halászok, magányos tanyák vendéglátó gazdái, útitársak és barátok. Tizenkét év számos északi utazásának élményeit rögzíti ez a napló. Pátosztalan, hiteles beszámoló a tengert és a folyók torkolatát felkavaró viharokról, a halászatról, a munka szépségéről és nehézségérői, az északi emberek kemény, szigorú jelleméről, a halászhajók hétköznapjairól, az utazás öröméről, a nyenyec őslakosság szokásairól, a Kalevala utolsó énekeseiről, az erdőről, a kövekről, a fákról… Kazakov nagyszerűen érti a természetet, észak rideg szépségét, könyve mégis elsősorban az emberek életéről való elmélkedés, a hétköznapok igazságának keresése.

Mutass kevesebbet