Étienne Hajdu

A ​szerző bemutatja Étienne Hajdu szobrászművész életművét, és riportot közöl a művésszel. Kurucz: Központi szerepet töltött be a gondolkodásában, a szobrászatában a horizontális és a vertikális gondolat. A negyvenes évek vége felé sikerült ezt megfogalmaznia, a vertikális, horizontális, diagonális rendszerrel. Ebből építi most is a tereit. Ferdinand Léger mondta Önről, hogy Hajdu murális tehetség, kezében van a tér. Hajdu: Igen. Kurucz: Hogy érzi, hogyan oszlanak meg a murális plasztikák és térplasztikák az életművében? Hajdu: Az én számomra nincs nagy különbség, ha néha csinálok nagy reliefeket, akkor azért, mert a gyakorlatban jobban meg tudom oldani. Különben Léger írta rólam azt is, hogy ha lehetőséget adnának a térben, ezt is megoldanám. Ilyen megoldás a „Hét oszlop Stephane Mallarménak” vagy „A nagy kisasszonyok”. Valójában, amikor kicsi szobrokat csinálok, azokban is majdnem mindig benne van a monumentalitás szempontja. Meg lehet őket nagyítani. Kurucz: Eleinte a grafikával mennyire volt összefonódva a szobrászata? Hajdu: Mindig rajzoltam, csak nem annyit, mint mostanában. De abban sincs igazi különbség. Ugyanaz a probléma, természetesen másképpen, sokkal szabadabban, mert a papíros sok mindent eltűr, míg az anyag nehéz. Kurucz: Az utóbbi időben nagyon sok grafikát készített. Hajdu: Igen, öregszem, és kevésbé bírom a nehéz munkát. Fiatalon a test sokat elbír, ám az öregség nem engedi meg ugyanazt. például a márvány faragását.

Mutass kevesebbet