Etyeki múltidéző / Keresztjeink és szakrális kisemlékeink

Nagymamámnak volt egy nagy bonbonos doboza - arany szegéllyel és apró kék, piros virágokkal a tetején - ebben tartotta a családi fotókat. Szerettem, amikor elővette és mesélt. Emlékezetesek ezek a múltidéző' képes-beszélgetések. Észrevétlenül ismerőseimmé váltak a hajdan élt őseim. Nagyapámat már nem ismerhettem, de tudtam milyen volt gyermekkorában, melyik volt a kedvenc lova, hogy volt felöltözve, amikor szánnal áthajtott a havas Hortobágyon, milyen volt vőlegénynek és hogyan lovagoltatta térdén gyermekeit, melyek közül az egyik később az édesapám lett. Felfedeztem elődeim vonásait az arcomon, de azt is, hogy ha könyökölök, ugyanolyan furcsán billentem félre a fejem, mint szépanyám. Miért volt ez fontos? Ösztönösen kerestem a gyökereimet, meg akartam ismerni a múltat, amiből a jelenem lett és amit biztosan ott fog hordozni a jövő is. Szabó Erika az elsárgult, megkopott, néha hiányos fényképekből próbálta összerakni Etyek történetét és bemutatni lakóinak életét. Különös tisztelettel gyűjtögette éveken keresztül a rokonoktól, ismerősöktől, szomszédoktól, a falu lakóitól kapott régi képeket, s ezekből válogatott a fotós és múlt iránt érzékeny ember szemével és lelkével.

Mutass kevesebbet