Európai jog- és alkotmánytörténelem

Az ​egyetem tanárának hivatása eredendően kettős: legjobb képességei szerint és lehetőségei határai közt választott tudományterületén folytonosan újat alkotni, megszerzett tudását pedig átadni tanítvá­nyainak. A tudás átadására a rendszeres személyes találkozások – előadások, szemináriumok, tudomá­nyos diákköri foglalkozások – teremtenek közvetlen alkalmat, de az egyetemi oktatás egyik „ősisége" megköveteli azt is, hogy a professzor tankönyvet adjon hallgatói kezébe. Tankönyv nélkül az oktatás nélkülözi a teljességre törekvő látásmód igényét. A tankönyv azonban nehéz műfaj – talán a legnehezebb a tudományos írások világában. Nem is vál­lalkozik megírására minden tudós. A tankönyvnek egyszerre kell teljesítenie olyan kritériumokat, ame­lyeknek ideálisan megfelelni talán képtelenség is. Az egyetemi tankönyvnek egyszerre kell rögzítenie a tárgyalt tudományterület aktuálisan legkorszerűbb ismeretanyagát, annak szintézisét adva, ugyanakkor szem előtt tartva, hogy mindezt a hallgatóknak meg kell tanulniuk, tartalmának lényegét el kell tudniuk belőle sajátítani. Nem csupán az tehát a tankönyvvel szembeni elvárás, hogy magas szintű tudományos teljesítményt hordozzon, hanem didaktikai felépítésének, pedagógiai programjának, stílusának is alkal­masnak kell lennie az elsajátíthatóság irányából érkező elvárásoknak. Hozzáteszem még: az igényes nyelvezet önmagában is fontos tényező, különösképpen társadalomtudományi tankönyv esetén, hiszen biztosra vehető, hogy a műveit és érdeklődő olvasóközönség szélesebb körének érdeklődésével is szá­molni kell. A tankönyvnek azután maradandónak is kell lennie. Nem lehet évente új tankönyveket írni. Mindeme szempontok együttvéve olyan veretes, mívesen kimunkált remekek elkészültét ígérik, ame­lyeknek közreadása viszont minden kiadó álma.

Mutass kevesebbet