Éva Fischer festőművész (Olaszország) kiállítása

Kisnyomtatvány. Részlet: Találkozásom Éva Fischer festészetével a II. Világháborút követő - időszakra nyúlik vissza, amikor a fiatal festőnő felbukkant Rómában, hogy azután ott telepedjen le örökre. Az 1946 és 1948 közötti évekből néhány városképére és szobabelsőjére emlékezem, amelyeken a valóság egyénítésére való makacs törekvés ahhoz az erőfeszítéshez vezette, hogy ösztönös színgazdagságát a formák körvonalainak jelszövevényébe ágyazza. Akkoriban úgy tűnhetett - és bizonyára voltak, akik úgy gondolták, - hogy ez, a rajz szigorához való hűség kissé ódivatú egy, a kubista szintézistől elárasztott, vagy az absztrakt szabadságért lelkesedő világban. Most, hogy oly hosszú idő eltelt a mindenáron való újítások, az abszolút öncélú cselekvések és a valóságtól való méltatlan menekülés deliriumos éveitől, fontosnak tartom, hogy kiemeljem Éva Fischer e ragaszkodását a mesterség ősi forrásaihoz. 1949 körül a zenekaroknak és hangszereknek szentelt monografikus ciklusában már a végletekig hangsúlyozódik az az akarat, hogy egy képet formai létezésében szigorú műgonddal azonosítva konkretizáljon. Valóban, mielőtt a motívumból festmény készülne, vázlatok százaival kutatja a valóságot, rögzíti a vonalak szerkezetét és minden részletet, amíg teljesen a mélyére nem hatol.

Mutass kevesebbet