
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Állapot fotók

125
hűségpont
Hogy működik az alku?
Azt az elvet vallottam, hogy az egyetemi éveim alatt és utána minden energiámat a tudományra fordítom. A politika közvetlenül nem érintett, viszont mindent megtettem azok ellen, akik a politikát felhasználva akarták tönkretenni az országot. 1990-ben belekerültem akaratlanul is a politikába, mert megkért Antal József miniszterelnök úr előbb ipari miniszternek, de ezt nem fogadtam el mondván, hogy én azzal foglalkozom, amihez értek: utána az OMFB elnökének, illetve ezen keresztül miniszternek. Így bekerültem a politikai életbe, ahol azt tartottam elsősorban fontosnak, hogy azért küzdjek, hogy a magyar szellemi élet meg tudjon maradni, fel tudjon fejlődni és segítse az ország fejlődését. Az évek alatt természetesen igyekeztem megvalósítani azt, amit előtte hirdettem. És a legfontosabb tényezőnek azt tartottam, hogy próbáljuk meg kialakítani a magyar tehetségek kiemelésének a rendszerét, és azt hiszem, hogy ez sikerült. Az OMFB-nél alulról jövő pályázati rendszerrel meg tudtuk oldani...
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630360071 |
|---|---|
| Kiadó: | Technika Alapítvány |
| Kiadás éve: | 1998 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Innovapress |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 132 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Életrajzok / Dedikált, Aláírt Könyvek / Természettudomány / Kémia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről