Ezer és 3 avagy a nőkben rejlő szív

"Nem azonnal jövök rá arra, hogy szerelmes vagyok. Mielőtt le nem szedem róla a bugyiját, semmiképp. A mellére csúsztatom a kezem, nem tetszik, a melle tetszik. Nem tetszik. ((536)) először nem tetszett. Tetszik, idegesít, unom, fölizgat, ha otthagy, elhagy, szétrágom a szám fájdalmamban. Aztán, el kell múlnia néhány évnek, nem értem, de csöppet sem, hogy mi volt, miért szenvedtem annyira. Állag, a szaga, a folyamatok, és ezek után is eléggé billeg még, az előítéletemtől függ, meg ugye, a megtévesztés. Saját magam megtévesztése. Kell hozzá, hogy ne én lépjek le, hanem ő, és végleg, akkor biztos jóvátehetetlenül kiderül, hogy szerelem vagy nem. Ami kiderül, az a szerelem. Elválik, megvilágosul, mintha súlyos brokátfüggönyöket rántanának szét az orrom előtt, áttör a fény. Elutaztam, és hiába telefonálgattam haza, nem vette föl. Napokig. Napokig tart, azért mentem el, hogy dolgozzak így. Elfelejtkezem róla, akkor semmi, mert elfelejtkezem róla, semmi, semmi, aztán eszembe jut. Belém hasít. 'Szeretlek.' Az, hogy szeretem, és az a szó, hogy szeretlek, és ehhez nyolcszáz kilométer eléggé hozzátesz, előhozza az érzeményt. Álltam a szoba közepén slusszkulccsal a kezemben, szerencse, hogy nem indultam el a hóviharban."

Mutass kevesebbet