Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Ezer év misztikájából (aláírt)

Ezer év misztikájából (aláírt) - Puskely Mária - Régikönyvek
(0 vélemény)

Avilai Szent Teréz Belső várkastélyát lapozva az embert vegyes érzelmek töltik el. A spanyol misztikus egyháztanító a belső élet kibontakozásának szakaszait a hét lakás allegóriájával szemlélteti. Mindegyik lakás a lélek Istennel való kapcsolatának egy minőségileg új állapotát jelképezi. A IV. lakás (állapot, fok) olvasásakor sok ember leteszi a művet, azt gondolván, hogy ami ez után következik, az már nem a „hétköznapi keresztények” útja, hanem a „nagyok”, a kiváltságosak osztályrésze. Az V., VI., és VII. lakás fejezeteinél – ha valaki mégis csak vette magának a bátorságot, és végigolvasta – az ember esetleg nekikeseredik, vagy – ami még rosszabb – hamis ambíciók ébrednek benne. Nem tudunk, vagy nem merünk igazán a cél felé nézni. Nem tudjuk vagy nem akarjuk elfogadni, hogy mi magunk is a kereszté élet teljességére hivattunk meg. Ez nem kiváltság, hanem minden megkeresztelt testhez szabott, személyes életfeladata, hivatása.

Kiadó:
Szent Gellért Egyházi Kiadó
Kiadás éve:
1990
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
EFEKT KFT.
ISBN:
9630283859
Kötés típusa:
fűzött kemény papír
Terjedelem:
367
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 16.00cm, Magasság: 24.00cm
Kategória:
Elöljáróban 5
Bevezető 6
Átalakuló egyesülés - A keresztény élet teljessége
Az átalakító egyesülés mibenléte 9
A keresztény élet célja 9
Az átalakító egyesülés lényege 10
"Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek..." 11
Az átalakító egyesülés jellemzői 11
Hagyományos téveszmék 11
Hősies szeretet 13
Isten utáni vágy 14
Egyedül Istennel 16
Isten nincs egyedül 19
Élet Istenben 21
Átalakulás az ima által 24
Misztikus imaállapot 24
Fejlődés az imában 26
Az imában létrejött egyesülés fokai 27
Ezer év misztikájából
XI. sz. Damjáni Szent Péter
Giovanni da Lodi, Vita 40
Kiegészítő adatok 44
A misztikus író 46
Dominus vobiscum 48
A mennyország himnusza 59
Irodalom 62
XII. sz. Rievaulx-i Boldog Aelred
Elszórt életrajzi adatok 63
A szeretet tükre 66
Speculum caritatis 68
A tizenkét éves Jézus 76
De Jesu puero doudenne 77
Irodalom 84
XIII. sz. A helftai misztikus triász
A helftai szent hármas 86
Magdeburgi Mechtild
Élete, kora 88
Belső világa 90
Az Istenség omló fényárja 93
Hackeborni Mechtild
"Húgom, mátkám, akár az elzárt kert" 101
Különleges kegyelmek könyve 104
Liber specialis gratiae 106
Nagy Szent Gertrúd
Az isteni szeretet követe 117
Írásai 130
Lelki gyakorlatai 132
Irodalom 137
Folignói Angela
Hétköznapi életkeret 139
Folignói Angela könyve 141
Il Libro di Angela da Foligno 145
Irodalom 174
XIII-XIV. sz. Ramon Llull
Kalandok országútjain 177
Időrendi áttekintés 192
Ramon Llull művei időrendi sorrendben 195
"A szeretet bolondja" 198
Blanquerne, De Amico et Amato 200
Irodalom 208
XIV-XV. sz. Norwichi Juliána
Bevezető 209
Az Isteni Szeretet Revelációja tizenhat Látomásban 214
Irodalom 237
XVII. sz. Guyart Boldog Mária
Történelmi keret 239
Családanya 240
Szerzetes 245
Misszionárius 250
Imája 263
Irodalom 264
XVIII-XIX. sz. Taigi Boldog Anna Mária
Előjáték 265
A történelem viharában 269
Gyümölcseikről ismeritek fel őket 272
"Eljött a Bárány menyegzőjének napja" 275
Irodalom 277
XIX-XX. sz. Szentháromságról Nevezett Boldog Erzsébet
Élete és kora 279
Lelkisége 282
Isten bennünk lakása 282
A csend és összeszedettség aszkézise, tartalma 287
Krisztus-központú lelkiség 288
"Hétköznapi" misztika? 292
"Ó Istenem, Szentháromság" 293
Irodalom 294
XX. sz. Alexandrina Maria Da Costa
"A szegény Alexandrina" 295
Misztikus szenvedés 309
Jézus Kínszenvedése Alexandrinában 311
Irodalom 338
Kislexikon 339
Irodalom 366

Puskely Mária

Puskely Mária  további könyvei

20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 880 Ft
40%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 100 Ft 660 Ft
akár 40%
Hűségpont:
 
40%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 200 Ft 720 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...