Ezerrel

Guillaume Depardieu-vel kapcsolatban is mindig az az érzésem, hogy az emberek túlnyomórészt felületesen és abszolút tévesen ítélik meg (el) a személyét. Egy sokoldalú, és igen tehetséges egyéniség volt, lázadó, igen – de nem „ok nélkül lázadó”! Azt az idézett Beatrice dalszöveget (ld. n értékelése) meg nem is tudom értelmezni, mert egyáltalán nem igaz rá egyetlen sora sem. Hogy árnyékban élt volna? Épp ellenkezőleg! Bár nálunk kevésbé lett ismert, Franciaországban felkapott színész volt, ráadásul kifejezetten jóképű is, ami a hölgyek körében is népszerűvé tette. Az apja árnyéka se vetült rá, mivel nem okozott problémát számára kilépni onnan (sőt!), – önálló, szuverén művész volt. Az amerikai felkérésekre pl. tudatosan nemet mondott (apjával ellentétben); válogatott a szerepajánlatok között, és egészen másként viszonyult a szakmához. Zenét szerzett, dalszöveget írt, énekelt, különféle hangszereken játszott… Nagy lángon élt, mindent kitapasztalt, és csak a motorbalesete törte ketté váratlanul életpályáját és gyűrt aztán mindent maga alá. Hangsúlyozom, hogy a balesetben tökéletesen vétlen volt, áldozat, és a kórházi fertőzés szövődményei miatt kellett amputálni a lábát – szerencsétlen, tragikus történet ez. Az értelmetlen, krónikussá váló fájdalom pedig testileg-lelkileg meggyötörte, emiatt ment tönkre a házassága és került aztán egzisztenciálisan mélypontra. A kín elszigetel a legközelebbi hozzátartozóinktól is, ez nem választható, hanem törvényszerű magány. (De volt két olyan igaz barátja, aki a poklok poklában is végig mellette maradt.) Túlérzékeny, intelligens, az igazságtalanságra dühödt robbanással reagáló, sokat szenvedett valaki volt, akit csak a korán bekövetkezett halála akadályozott meg álmai megvalósításában. Aki pedig nyitott rá, hogy kicsit belebámuljon ebbe a szakadékba, és képes ráhangolódni erre a különleges rezgésre,