Fakusz három magányossága

Vida Gábor történeteiben Fakusz, a frissdiplomás pszichológus útra kel, hogy feltérképezze a világot és önmagát. Mindig visszatérhet ugyan gazdag vállalkozó anyja kávé- meg cigarettaillatú konyhájához és kimeríthetetlen bankkártyájához, ám tudja: minden visszatérés az én újabb kicsi megsemmisülése. Útja során egy patinás kollégiumban kísértetre bukkan és szenvedélyre; egy erdőben - vágyott robinsoni-rousseau-i (ábeli) magányban - álomlóra, cigányszerelemre; egy hegyen Istenre és önmagára. Közben egyre világosabbá válik számára, hogy mi tesszük rosszá a dolgokat, és megjavítani is csak mi tudjuk őket. A világ egy és oszthatatlan, végtelen és megszámlálhatatlan - a harmóniát az ellentmondásosságban találhatni meg. Higgadtan hömpölygő, három kisregényre tagolt nagyregény, melyben minden lehetetlenség élhetővé, minden önzés identitássá, a lázadás töprengéssé, Erdély tündérvölggyé szelídülhet. "...nem néz oda, mert anélkül is tudja, hogy a viharba vesző ormok tetején, úttalan utakon, gleccsereken meg kőgörgetegeken túl, a levegőtlen magasságban, fényben vagy sötétségben, az eszméleten meg az őrületen is túl, ott ül egy sziklapárkányon, ott ül az Öregisten, mintha csak lógatná a lábát, és vigyázna azokra, akik elindulnak feléje, bár ők is tudják, hogy nem vigyáz senkire, ül csak egymagában, és aki elindul hozzá, tudja, hogy ott van, akkor is tudja, ha nem mondja, ha nem gondol rá, annak is ott ül, aki nem hisz benne, aki némán vagy fennhangon tagadja, annak is, aki okosabb, hogysem hinne, annak is, aki butább, hogysem tudna, annak is, aki tudja, hogy érdemes, annak is, aki tudja, hogy nem, annak is, aki hiába indul, annak is, aki hiába érkezik vagy meg sem érkezik soha, annak is, aki lezuhan, mert hitte vagy nem is hitte, annak is, aki nem jut el semeddig, annak is, aki feljut, de nem talál fönt senkit, és bosszúsan, csalódottan vagy diadalittasan elindul vissza, és amikor felnéz egy sziklahasadékból, egy párkány omlatag széléről, megint ott ül az Öregisten, és megint nem gondol a világgal, de amikor elindul az ember fel a hegyre, mindig ott ül, mióta világ a világ..."

Mutass kevesebbet