
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Pár oldal felső szélén megnyomódással.
225
hűségpont
Hogy működik az alku?
Joggal feltételezhetnénk, hogy ha valaki a huszadik században élte le életét, s ráadásul hetvenöt év adatott neki, akkor fordulatos, érdekes utat tett meg. Vladimír Holan (1905–1980) pályafutása azonban cáfolja ez a vélekedést – némi túlzással azt mondhatjuk, hogy nem történt vele semmi. Iskolai tanulmányainak befejezése után hivatalnokként dolgozott, de ez a munka a legkevésbé sem elégítette ki, s már 1933-ban, huszonnyolc évesen (!) nyugdíjba vonult. Részt vállalt két irodalmi lap szerkesztésében, ellátogatott Itáliába és Franciaországba, s amikor 1948-banCsehszlovákiában is diadalmaskodott a kommunista diktatúra, eltűnt a kíváncsi tekintetek elől. Nagyvárosi remeteként élt tovább Prága Kampa nevű negyedében, jelenlétéről csak kötetei tanúskodtak. Hazája 1968. évi megszállását követően jószerivel ki se lépett a lakásból, lánya 1977-ben bekövetkezett halála után pedig a tollat is letette, szótlanul várta a végső elnémulást. Aki tudni szeretné, ki volt, mit gondolt, mit érzett, csak a művekből kaphat választ a fölmerülő kérdésekre.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 8071498688 |
|---|---|
| Kiadó: | Kalligram Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2006 |
| Kiadás helye: | Pozsony |
| Kiadás sorszáma: | Első kiadás |
| Nyomda: | Expresprint Kft. |
| Borítótervezők: | Hrapka Tibor |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 411 oldal |
| Fordítók: | Csehy Zoltán, Polgár Anikó, Székely Magda, V. Tóth László, Tőzsér Árpád, Vörös István |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.50 cm, Magasság: 21.50 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről