Fattyúdal

"Áhítattal hallgatták a dalt. Sakálka kézháttal törölgette a könnyeit. Feje, mint mindig, félrebillent, szája sarkából nyál csurrant. Amikor Fattyú befejezte a muzsikálást, és az ingzsebébe dugta a hangszert, a kis fickó elvigyorodott. - Én is hoztam neked. Ajándékot. Megtarthatod a pisztolykámat, Nekem nem kell. Reszket a kezem. Még sortüzet csinálnék. Nézd, ezt találtam a kék házban. Mert megint átnéztem a konténert. A tied. Ezzel átadott egy csordultig töltött tartalék tárat. Fattyú kihúzta a veséje fölé tűzött stukkert, és betöltötte. Az üres tárat a háta mögé hajította. Bár oda sem nézett, a szemétkosarába talált. Sakálka megtapsolta. Az indián ismét elkapta Atomvillanás fellendülő csizmáját. - Kettő - mondta. - Harmadikra eltöröm a bokádat. - Szarom le a bokámat! Mondd meg, mi folyik itt!? - Búcsúzni jöttem - közölte Fattyú egyszerűen. - Ezt már hallottuk. Mész a sebészetre. Ha már ott vagy, mindjárt műttesd meg az orrodat is . Pisze a divat. - Telítődött a szervezetem ezzel az élettel. Elmegyek. Nem a magamfajta hegymászónak való az a hullahegy, ahol legutóbb jártunk. - Mi van a magadfajta büdös kreténnel? - kerregte Tagló. Végtelenül dühös volt mert hiába ujjazott brillantinos hajában, Moniq egyetlen pillantásra sem méltatta. - Mit játszod a vájtagyút? Nélkülünk még mindig csikket, rongyot szednél. Koszos motorokat buzerálnál koszos kocsikban. - Ne becsméreld őt. Nem mind fénylik, ami arany - jelentette ki Moniq. - Fattyú a barátom. Teljesen problémás leszek, ha elmegy. Meg fognak húzni a pótvizsgán." Vavyan Fable regényében egyaránt bejárjuk a Paradicsomot és a Pokol bugyrait; a feszültséget csak az írónő közismert humora és a főszereplők egyéniségéből sugárzó varázs oldja fel"

Mutass kevesebbet