
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Lapél foltos.
78
hűségpont
Hogy működik az alku?
A zsidóüldözések nem Hitlerrel kezdődtek, Oroszországban már a XIX században pogromok félemlítették meg a zsidó településeket. Baline család ezek elől vándorolt ki az Egyesült Államokba. Israel Baline hétesztendős volt, amikor 1895-ben az Ígéret földjére érkeztek. Ott is gettóban laktak, de legalább félelem nélkül élhettek. Israel az utcán nőtt fel. Később énekes pincérként dolgozott a New York-i Pelham kávéházban. Annyiszor kellett elénekelnie, hogy „Hozom a forró bablevest”, hogy végül valami jobb jutott az eszébe: „Alexander Ragtime Band”. Amikor végleg kikötött a slágerszerzés mellett, felvett az Irving Berlin nevet. Szerencsés ember volt, saját muzsikájához ő maga írta a dalszövegeket, s ezzel jogdíja duplájára növekedett. A hangosfilm születése Hollywoodba csábította, s olyan szupersztároknak írt, mint Fred Astaire, Ginger Rogers, Bing Crosby, Louis Armstrong és Judy Garland. Berling annyira asszimilálódott környezetével, hogy pályája csúcsán azt mondták róla, hogy ő nem amerikai szerző, ő maga Amerika! Zsidó származása nem zavarta abban, hogy megírja a „Fehér Karácsony” című Oscar-díjas filmdalt, mely megjelenése évében (1942) csak a Crosby által elénekelt változatban több mint húszmillió példányban fogyott el. A himnusszá vált „God Bless America” szintén az ő szívében született. Berlin üzletemberként is bevált: dalait maga adta ki, darabjait saját színházban mutatta be. Életének 102. évében hunyt el New Yorkban. Sikereinek sorozata egy igazi amerikai karrier történet, s ékes bizonyíték arra, hogy az üldözött zsidó faj mindenütt gyökeret tud verni, és mindenütt feltalálja magát.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639663162 |
|---|---|
| Kiadó: | Regnum Press Kiadó Kft. |
| Kiadás éve: | 2004 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 331 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Életrajzok / Művészetek / Zene |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről