
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
88
hűségpont
Hogy működik az alku?
Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a Pálos Rend múltja még mindig ismeretlen sok honfitársunk előtt. Szervesen következik ez abból, hogy rendünk több alkalommal is kénytelen volt beszüntetni a működését, hogy több alkalommal is kényszerítették kolostoraink lakóit, hogy végleg elhagyják azt a helyet, amelyet isteni meghívásra egész életükre szólónak gondoltak. Az egykori pálosok emléke már-már örökre eltűnni látszott nemzetünk emlékezetéből. Az utóbbi időben azonban egyre többen kezdtek el foglalkozni mind a régi korok, mind a XX. század pálos szerzeteseivel, köztük azokkal a kiemelkedő személyekkel is, akik kiálltak katolikus hitükért, és hűségesek maradtak szerzetesi fogadalmukhoz. Elmer István e könyvében az írói fantázia segítségével jelenik meg néhány egykori pálos elődünk. Nem az életrajzi hitelesség, hanem a pálos lelkület ábrázolása volt a szerző elsődleges célja. Bemutatja, hogyan gondolkodhatott egy pálos szerzetes, segít nekünk elképzelni, milyen lehetett eleink élete békeidőben és háborúságok idején. Hiszem, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, kedvet kap ahhoz, hogy alaposabban megismerje szerzetünk történetét. A könyv szavai és gondolatai ösztönözhetnek minket, hogy saját lehetőségeinkhez mérten, szebb és élhetőbb világot teremtsünk magunk körül.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632774510 |
|---|---|
| Kiadó: | Szent István Társulat |
| Kiadás éve: | 2013 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | EFO Nyomda |
| Borítótervezők: | Istókovits Kálmán |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 385 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.50 cm, Magasság: 20.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény / Vallás / Vallási Irodalom |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.