
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Könyvtest kissé félrenyomódott. Táblái enyhén elszíneződtek.
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Heródes nem rettegett jobban a Gyermektől, mint a Habsburg-házi I. Lipót és udvara I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fiától, az 1676. március 27-én született II. Rákóczi Ferenctől. A feudalizmus korában az átöröklés és származás kérdéseivel foglalkozó tudományok egyik őse, a genealógia igencsak divatozott, s éppen a fennálló társadalom hierarchikus rendjének biztosítása érdekében lelkiismeretesen leírta és nyilvántartotta z előkelő nemzetségek és családok leszármazási rendjét. A Rákóczi-ház legfrisebb sarjáról volt mit feljegyezni már világra jötte pillanatában. Így a bécsi Burgban is jól tudták, hogy olyan ősöknek az ivadéka, akik a megelőző két-három emberöltő idején a nemzeti függetlenség kivívására törekedve, gyakran kerültek szembe a Habsburg-hatalommal. Korán elhunyt apja a Wesselényi-féle főúri összeesküvésben vett részt, s csak az özvegy fejedelemasszony, Báthory Zsófia jezsuita kapcsolatai és 300 000 forint váltságdíj mentették meg a kivégzéstől; anyja, a hős Zrínyi Ilona három évig (1685-87) védte Munkács várát a császári csapatok ostromával szemben; mostoha apja élére állt az elégedetleneknek, és 1678-ban, török szövetségben, fegyveres fölkelést indított I. Lipót uralma ellen; nagyapja II. Rákóczi György és dédapja, I. Rákóczi György a fejedelmi székben védte Erdély függetlenségi hagyományait; anyai nagyapja, Zrínyi Péter és nagyanyjának öccse, Frangepán Ferenc 1671-ben Bécsújhelyen vérpadon fejezte be életét; nagyapja fivére, Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, a nemzeti fölszabadulás teljes programját dolgozta ki.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963071387X |
|---|---|
| Sorozatcím: | Téka |
| Kiadó: | Kriterion Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1977 |
| Kiadás helye: | Bukarest |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 272 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 10.50 cm, Magasság: 17.50 cm |
| Súly: | 0.20 kg |
| Kategória: | Történelem / Magyar Történelem / Általános |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.