telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Morvay Gyula

Fekete föld

Morvay Gyula - Fekete föld, Budapest 1948 antikvár könyv
Thumbnail kép
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 350 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Részlet a könyvből: Barka-fakadás van a kubikosok falujában, a vadvizek tájékán. ahol hajnalban köd gomolyog a nagy vízen és szinte hallik, amint elsúg a vén kormoránok feje fölött. A folyó vize tisztulni kezd, mert a rózsaszín-orrú üszők félve lépnek pocsolyás partjára. A bokrok meztelenül dideregnek: se hó, se levél még rajtuk, most fakasztnak magukból rügyeket. Az öreg Kaskötő Demeter volt ezen a tájékon az első ember. Szamáron jött, hosszú lába bele-beleakadt az út göröngyébe és az egyik fűzfa alatt rakta le hálóit, szerszámjait, épített magának egy kunyhót, majd később sárral vert házikót. Két halász verődött melléje „szélfogónak", mint mondták, ezzel szomszédok lettek a vadvizek tájékán, majd két kis görbe utcácska után már mások is itt építkeztek és szétszóródott a falu, amely mögött, cseppet messzebb sötét hegyek látszanak, ahol a sziklák már melegednek, mert tavasz lesz. Az erdők lombjain végighullámzik az elboruló-ragyogó napsugár, amint felhőket csap a nap elé a jószagú tavaszi szél, melyben még por sincs, mert most szikkasztja a dülőutak kátyúinak hályogosszemű pocsolyáit. Préda Gáspár kubikos kimegy az udvarra, egy darabka fával levakarja sáros csizmáját, utána a maradék sárt egy marék méntaszagú tavalyi sarjúval letörli, majd felöltözik és templomba készül. Az udvaron nincs munka, a határ földje nedves, minden gőzölög, a csatornában és a nagy folyóban a padmalyból most másznak elő a sároshátú csukák és harcsák, hogy a tisztuló vízben fürgébben fickándozhassanak. Prédáné rőzsét tör, ujjai félve törik a töviskes ágakat, de ezzel tüzel, mert ez afféle tavaszi-nyári tüzelő. Ami kis fa van az udvaron, az télen kell. Két vadgalambot főz ma Prédáné és nem mehet templomba, mert szoknyája körül sok a gyerek. Nagy zajt vernek a kubikosok csizmái, mert engedetlen a talp és a bőr, nem hajlik ott se fejbőr, se a torok, vizetjáró csizmák ezek, melyekben a vályogfalú templomba mennek.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
Kiadó:Szikra Kiadás
Kiadás éve:1948
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Független-nyomda
Kötés típusa:fűzött félvászon, kiadói borítóban
Terjedelem:243 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 20.00 cm
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Morvay Gyula

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1905 - 1998

Morvay Gyula (Tardoskedd, 1905. október 2. – Pécs, 1998. február 21.) tanár, költő, író, műfordító, gyűjtő.

Morvay Gyula további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
15%
Morvay Gyula - A nagy út
hűségpont ikon 47 hűségpont
A nagy út

Morvay Gyula

Kiadás éve: 1944

ANTIKVÁR

935 Ft

Megtekintés ikon
15%
Morvay Gyula - A nagy út
hűségpont ikon 47 hűségpont
A nagy út

Morvay Gyula

Kiadás éve: 1944

ANTIKVÁR

935 Ft

Megtekintés ikon
Morvay Gyula - Az öreg kőfejtő
Az öreg kőfejtő

Morvay Gyula

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Morvay Gyula - A nagy út
A nagy út

Morvay Gyula

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
15%
Morvay Gyula - A nagy út
hűségpont ikon 47 hűségpont
A nagy út

Morvay Gyula

Kiadás éve: 1944

ANTIKVÁR

935 Ft

Megtekintés ikon
Morvay Gyula - Az öreg kőfejtő
Az öreg kőfejtő

Morvay Gyula

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Morvay Gyula - A nagy út
A nagy út

Morvay Gyula

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Ilku Pál,Morvay Gyula - Emberek a majorban - Lendület
Emberek a majorban - Lendület

Ilku Pál,Morvay Gyula

Kiadás éve: 1936

Előjegyezhető

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat