
(2 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 4 050 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Egyszerre regény és napló, lélekrajz és dokumentum. Kuncz Aladár Fekete kolostora azt bizonyítja, hogy művészien is össze lehet békíteni a műfaji sokféleséget, sőt ellentmondást. Ha egyetlen szóval próbálnánk jellemezni az első világháború idején francia internálótáborban töltött öt év leírását, az egyértelműen a hiteles volna. Mert a könyv szerzője bámulatos mértéktartással, irigylésre méltó igazságossággal feltárja a jót és a rosszat, minden fölös póz és pátosz nélkül. Megjeleníti - fogolytársa s barátja, Németh Andor szavaival élve - ,,a százegynéhány embert, mindegyiket külön-külön, személy szerint, hogy mindegyik látható legyen a kegyetlenül vastag falak közt".,,A 2014-es Fekete kolostor a Kuncz Aladár-életműkiadás első kötete. Nem kritikai kiadás. Szövegét a cenzúrázott részek visszaírásával hetven év után állítottuk helyre. Mindenekelőtt a legelső, Kuncz imprimálta 1931-es kiadást [Erdélyi Szépmíves Céh, 1931] tartottuk szem előtt, azzal vetettük össze sorról sorra a Kriterion kiadó 1996-os szövegét. S mert hitelt érdemlő változatot kívánunk az olvasó kezébe adni, mindenütt, ahol eldöntetlen beavatkozást sejtettünk, ellenőriztük a kéziratban is. [...]Átvettük és javítottuk, pótoltuk, de az új levéltári kutatások eredményeinek köszönhetően főként bővítettük a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó 1967-es kiadásának jegyzetanyagát. [...]Az eredeti kiadás képanyagát is hiánytalanul közöljük, az ottani képaláírásokkal együtt. [...] Kötetünkben néhány új, az eddigi Fekete kolostor-kiadásokban közreadatlan illusztráció is látható." Jeney Éva
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789732611111 |
|---|---|
| Kiadó: | Kriterion Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2015 |
| Terjedelem: | 554 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Érdekes, ajánlom mindenkinek.