
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A kötetben tárgyaltakat megelőzendő elkerülhetetlennek tartom, hogy tájékoztassam olvasóimat a középkori magyar házassági vagyonjog néhány olyan kérdéséről, amely kialakítóan hatott az ország egyes vidékein a szokásjogi módon fejlődött móringolásnak. A kérdés vázlatos érintése azért is szükséges, mert Magyarországon a hitbért, móring, dos (lat.): a feudális, valamint a polgári korszak házassági vagyonjogi intézményét a házastársak vagyoni viszonyait rendező 1946. évi XII. tc. szüntette csak meg. Ennek megfelelő időrendiségben a történelmi Magyarország házassági vagyonjogának néhány alapvető fogalmát érintem. A házasság, mint szövetkezéses szerződés, jogügylet, mely a házasságra lépett felek között jogviszonyt állapít meg. A házasságra lépni készülő felek tehát a házassági viszonyból eredő körülményekre, különösen pedig a vagyonjogra vonatkozólag egymás között házassági szerződési kötöttek. A házassági vagyonjogon kívül nem ritkán más, a házassággal összefüggő körülményekre is kiterjeszkedett a házassági szerződés: így nevezetesen a születendő gyermekekre, a házasfelek lakóhelyére, sőt intézkedést foglalhatott magában egyik vagy másik házasfél halála esetére. Bizonyító ereje a házassági szerződésnek csak abban az esetben volt, ha közjegyző előtt kötötték. A fent elmondottakból számunkra a vagyoni kérdést szabályozó jogszabályok összessége, a házassági vagyonjog az érdekes, amely a házasság által a házastársak között megállapított jogviszony vagyoni oldalát szabályozták.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 8632306634 |
|---|---|
| Kiadó: | Forum Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2006 |
| Kiadás helye: | Újvidék |
| Nyomda: | Forum nyomda |
| Nyomtatott példányszám: | 400 |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 133 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Helytörténet, Honismeret / Néprajz |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről