Fel mindnyájan a hon védelmére

Kossuth Lajos küzdelmes életének legragyogóbb szakasza 1848 szeptemberében kezdődött, amikor a Habsburg-reakció, erőt véve a cseh és az olasz forradalmakon, fegyveres ellenforradalmi támadást indított hazánknak alig kivívott szabadsága ellen. A magyar nép a fegyveres ellenforradalmi támadásra fegyveres szabadságharccal válaszolt, s Kossuth ennek a szabadságharcnak emelkedett vezérévé, legfőbb szervezőjévé. »Elsőízben az 1848-i forradalmi mozgalomban, elsőízben 1793 óta meri szembeszegezni egy nemzet, melyet körülzárt az ellenforradalmi túlerő, a gyáva ellenforradalmi dühvel a forradalmi szenvedélyt, a fehér terrorral a vörös terrort, - írta szabadságharcunkról a Neue Rheinische Zeitung, Marx és Engels lapja. - Hosszú idő óta elsőízben akadunk valóban forradalmi jellemre, férfira, aki népe nevében fel meri venni a kétségbeesett harc kesztyűjét, aki nemzete számára Danton és Carnot egy személyben - s ez Kossuth Lajos.« »A tömegfelkelést, a nemzeti fegyvergyártást, a papírpénzt, rövid úton való elintézését mindenkinek, aki a forradalmi mozgalmat gátolja, a forradalmat permanenciában - vagyis a dicső 1793. év valamennyi fővonását újra felleljük a Kossuth felfegyverezte, szervezte, lelkesítette Magyarországon.« De Kossuth nem háborús kalandokra törekedett, nem más országok meghódítására készült, amikor népünket dicsőséges szabadságharcára mozgósította. Kossuth békét akart, békét, amely lehetővé teszi a márciusi forradalom eredményeinek megszilárdítását, békés építőmunkát, amelynek során népünk az idegen elnyomók sokszázados uralmát megdöntve, ráléphet a felemelkedés útjára. A szabadságharc legválságosabb napjaiban is terveket dolgozott ki országunk s elsősorban fővárosunk kiépítésére, felvirágoztatására. Nem akart azonban olyan békét, amely a nemzet halálával volna egyenlő, amely az alig megszerzett szabadságtól fosztaná meg hazánkat, amely népünket ismét idegen hódítók rabjává tennél. »Én belőlem nem harc vágya szól, - írta 1848 nyarán, amikor az ellenforradalom már hazánk fegyveres megrohanására készült. - Magyarország jövendője nem hódítások útján feküszik. Nekem a szabadság békéje kell, nem keresem a véres dicsőséget. Én nem izenek hadat senkinek. De ha valaki a magyar koronához hozzányúl, ha önállásunkat, szabadságunkat, nemzeti becsületünket megtámadja: ha kihívó daccal kesztyűt vet lábainkhoz; azt mondom: vedd fel nemzetem, s dobd a kihívónak arcához, ha mindjárt az óvilág mesés óriása volna is, ki Ossát Pelionra halmoz ellened.« Kossuth már ekkor rámutatott arra is, hogy a békét nem elég áhítani, hogy az ellenforradalom támadó kísérleteinek visszautasítására idejekorán fel kell készülnie a nemzetnek. »Ha készülünk, nem fogunk megtámadtatni; - írta - ha nem készülünk, megtámadtatunk. A gyöngének békéje kegyelemtől függ. Az erős békéje biztosítékát önmagában hordja. Alvótól, habár óriás is, senki sem fél. Az erőssel alkusznak; a gyöngének parancsolnak. Készületlenség több, mint gyengeség. Készületlenség bizonyos halál.«

Mutass kevesebbet