Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Feleselő naplók Egy barátság kezdetei

Feleselő naplók - Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Maller Sándor - Régikönyvek
(0 vélemény)

„Wesselényi ​Miklós közelebbi megismerésével igen sokat nyertem. Vele örökké szoros és felbonthatatlan barátságban fogok élni, érzem ezt” – írta Napló-jában Széchenyi, 1821. augusztus 1-én, egy évvel első debreceni találkozásuk után. Ősszel már eggyütt indultak Bécsbe, s 1822 márciusában héthónapos utazásra német földön, Franciaországon át Angliába. Naplóik örökítették meg, hogyan lett az egymást kölcsönösen tökéletesíteni akaró szándékból „szent ügy”: egy ország felemelkedésének, „sárból kivonásának” tervezgetése; az idegen országok politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális modelljének tanulmányozásából a hazai viszonyok jobbításának elszánt programja. A közös külföldi út, melynek során meglátogatták Nyugat-Európa számos kis és nagy városát, mindenekelőtt Párizst és Londont, megtekintették a leghíresebb múzeumokat, középületeket, színházakat, megismerkedtek neves politikusokkal, írókkal, tudósokkal, a társasági élet kedvenceivel, mindkettőjükben mély nyomot hagyott. Élményeiket az egyidejű, de egymással olykor szöges ellentétben álló feljegyzések színesen, elevenen, érdekesen adják vissza, segítségükkel az olvasó nemcsak a korabeli életet ismerheti meg jobban, de hazánk történelmének két kiváló személyiségét is.

Borító tervezők:
Nagy András
Kiadó:
Helikon Kiadó
Kiadás éve:
1986
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Kossuth Nyomda
ISBN:
9632075986
Kötés típusa:
egészvászon, kiadói borítóban
Terjedelem:
253 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.00cm, Magasság: 20.00cm
Súly:
0.30kg
Kategória:

Széchenyi István

1791 - 1860
Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. – Döbling, 1860. április 8.) politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere, akit Kossuth Lajos, az egyik legnagyobb politikai ellenfele így méltatott: „polgári erényben nagy férfiak, minő például az, kit én, nem gyáva hizelgésből, hanem meggyőződésből, a’ magyarok legnagyobbikának szoktam nevezni”. Eszméi, tevékenysége és hatása által a modern, új Magyarország egyik megteremtője. A magyar politika egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport területén végrehajtott reformok fűződnek. Számos intézmény alapítója és névadója.

Széchenyi István  további könyvei

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...