Felsütött a nap az égre

A közelmúltban elhunyt Kossuth-díjas költő jelentős költészetében jól megfértek egymással az antik világ ízei, fényei a Balatonéival, Platon lélegzetvétele Berzsenyiével - s mindez a somogyi borospincék, szőlőlugasok, balatoni alkonyok medréből tükröződött vissza. Kedves színtere, a kert először nem elvont formájában mutatkozik meg verseiben - már csak azért sem, mert maga az alkotó folyamat is a legtöbbször puszta szemlélődésből, a táj csodálatából bontakozik ki. Nagyon is konkrétan van jelen, szépségeivel, elmúlásra figyelmeztető apró jeleivel. Takáts költeményei is csak a legritkább esetben kezdődnek gondolati síkon - inkább megfigyelésből s annak rögzítéséből kel szellemi útjára a költő. Legalább ennyire természetes közeg, otthon volt számára a borospince is. Zárt világában a kint összegyűjtött fájdalmakat itt feloldja, titokban tarthatja mindazt, ami sért. S nem utolsósorban Bacchus nedűjének a hozadéka is egyben - az ókori szőlőligetekig visszaringó álmok realizációja. Korokon átívelő látásmód ez, és irigylésre méltó, ahogy megízlelni képes minden kis emlékét az emberi szellem hajnalának. Takáts Gyula több területen is maradandót alkotott, költőként is, íróként is irodalmunk élvonalában a helye, de azt hiszem, legmaradandóbb műve irigylésre méltó, bámulatosan szép életvitele, amely a szellem és a test ritka harmóniájának diadala.

Mutass kevesebbet