Fényírók és fényirdák Szegeden

Egy város történetének szerves része a helyi fotográfia története, többszörösen is. Mint tisztes ipar, jelen van a város életében, amelynek a fotográfus megbecsült polgára, akinek működéséről, vállalkozásairól, sikereiről rendre hírt ad a helyi sajtó, kirakata látványosság, társalgási téma. A fényképezés egyszersmind egy kicsit művészet is, amely több ponton kapcsolódik a város kulturális életéhez. Ugyanakkor maguk a fényképek olyan sajátos, újfajta forrásként szolgálhatnak a történeti megismerés, a történetírás számára, amelyet a 19. század második felétől nem nélkülözhetnek a helytörténet kutatói. Ám az előző korok által ránk hagyott hatalmas fényképi emlékanyag csak akkor válhat valóban használható történeti forrássá, ha pontosan meghatározzuk, fontos adatok, információk hozzákapcsolásával alkalmassá tesszük erre a szerepre. Ebben segít a jelen kötet, amely a Szegeden működött fotográfusok fellelhető fényképeinek alapos vizsgálatával, a lehetséges fényképformák és hátlapok változatainak és jellemző adatainak részletes ismertetésével jól hasznosítható, gazdag adattárat ad át, mind a hazai fotótörténetet, mind a város történetét kutatók számára. A nagyobb vidéki városokban az 1860-as évek elejére mindenütt megjelennek az első fényirdák, Szegeden ez 1859-ben következett be. A fotográfia ettől kezdve egyre nagyobb mértékben szőtte át a város életét, megörökítve az itt élő embereket, dokumentálva a városkép alakulását, a közösség számára fontos örömteli és tragikus eseményeket. A szerző által vizsgált 1859-1913 közötti korszak a fotográfia történetében meghatározó jelentőségű. A kezdeteknél a kollódiumos nedveslemez negatívot még a fotográfus maga készítette el közvetlenül a felvétel előtt, a pozitív kép albuminpapírját is a fényképész érzékenyítette felhasználáskor. A műtermen kívüli felvételekhez egész laboratóriumot vitt magával. A nagy technikai előrelépés, a készen kapható zselatinos szárazlemez negatív használata csak az 1880-as években lett általános. „Nagykorúvá" a 20. század elejére vált a fotográfia, ekkorra úgyszólván már mindent tudott. A műtermi fényképészek mellett megjelentek a lapoknak dolgozó fotóriporterek, a fényképeket felhasználta az államigazgatás, a tudomány számos területének segítője lett, ez idő tájt találtak egymásra és tömörültek egyesületekbe, klubokba a művészi önkifejezés igényével fotografálók. Az idáig vezető utat kíséri nyomon a szerző. Az alapokat lerakta, reméljük lesz folytatás. Stemlerné Balog Ilona fotótörténész

Mutass kevesebbet