Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Filmolvasókönyv Írások filmművészeti kötetekről

Filmolvasókönyv - Gelencsér Gábor - Régikönyvek
(0 vélemény)

A könyvek, a szavak kultúráját a mozi, a képek kultúrájának ellenlábasaként szokás emlegetni. Főképp az iskolában hangzik el gyakran ez az érv, amikor valóban döbbenetes adatok látnak napvilágot a fiatalok mozgókép-fogyasztásra és olvasásra szánt idejének arányáról. Az ebbe a kis kötetbe gyűjtött recenziók amellett próbálnak érvelni, hogy a filmeket nemcsak látni kell, olvasni róluk legalább annyira érdemes, sőt ez a tevékenység gyakran még nagyobb szellemi élményt nyújt. A filmművészeti könyvek egy része - meggyőződésem szerint az itt bemutatottak többsége - ugyanis nem pusztán szakkönyv, hanem egy-egy történelmi korszakot, gondolkodásmódot, személyiséget bemutató, filozófiai, vallási vagy erkölcsi kérdést taglaló, s nem utolsó sorban lebilincselően érdekes olvasmány. Az elmúlt tíz év recenzióiból összeállított válogatást a magyar könyvkiadás szerkesztette; csak annyit tehettem hozzá ehhez a - teljességre természetesen nem törekvő - áttekintéshez, hogy előbb az egyetemes, majd a magyar filmművészet egyes korszakaival, irányzataival, jelenségeivel és alkotóival foglalkozó könyvek, végül a mozgókép oktatását segítő kiadványok kritikáit helyeztem egymás mögé. A kötetet záró írás már a szó és a kép kultúrájának összefonódására hívja fel a figyelmet az Ezredvégi beszélgetések című televíziós műsor írott változatának bírálatával. Film és könyv - ugyanannak a világnak a két oldala.

Sorozatcím:
Iskolakultúra-könyvek
Kiadó:
Iskolakultúra
Kiadás éve:
2003
Kiadás helye:
Pécs
Nyomda:
Molnár Nyomda és Kiadó Kft.
ISBN:
9636419469
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
127
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 20.00cm
Kategória:
BEVEZETŐ 9
FILMFEJFÁK 11
Bíró Yvette: Profán mitológia; Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot
moziba megy;
Kovács András Bálint: Metropolis, Párizs;
Kovács István: Robogás a nyárba;
Peternák Miklós (szerk.): F.I.L.M.;
Sándor Tibor: Őrségváltás
CSELEKVŐ KÉPZELET 21
Bíró Yvette - Marie-Geneviéve Ripeau: Egy akt felöltöztetése;
Bíró Yvette: A rendetlenség rendje / Idő Bunuellel;
IDŐ BUNUELLEL 31
Bikácsy Gergely: Bunuel-napló
TÜKÖRKÉPEK 41
Francois Truffaut: Önvallomások a filmről;
Rainer Werner Fassbinder: írások, beszélgetések;
Krzysztof Kieslowski: Önéletrajz Danusia Stock gondozásában
FÖLD ÉS ÉG 53
Szergej Mihajlovics Eisenstein: Válogatott tanulmányok;
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő
A NEGYEDIK DIMENZIÓ 61
Kovács András Bálint - Szilágyi Ákos: Tarkovszkij
FILMTÖRTÉNELEM 67
Balogh Gyöngyi - Király Jenő: „Csak egy nap a világ...";
Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa; Képek fekete-fehérben
Dizseri Eszter: Kockáról kockára
A TURUL ÁRNYÉKA 75
Sándor Tibor: Őrségváltás után
"EGY SZŐTS" 79
Szőts István: Szilánkok és gyaluforgácsok
MÉRTÉKREND 87
Zalán Vince: Gaál István krónikája
A SZABADSÁG LÉTEZŐ FANTOMJA 91
Balázs Béla Stúdió 1961-2001
ÍGY JÖTT 95
Marx József: Jancsó Miklós két és több élete
A BOT MÁSIK VÉGE 101
Marx József: Szabó István
KETTŐS FILMTÜKÖR 105
Györffy Miklós: A tizedik évtized
FILMOLVASÓ 109
Knut Hickethier: Film- és televízióelemzés;
Honffy Pál: Képek, mozgó képek, hangos képek
SZEMTAN 113
Bódy Gábor: Filmiskola
A LÁTÁS LOGIKÁJA 117
Szabó Gábor: Filmes könyv
BEFELÉ TÁGULÓ KÖR 121
Tillmann J. A. - Monory M. András: Ezredvégi beszélgetések
AZ ÍRÁSOK MEGJELENÉSÉNEK EREDETI HELYE 127

Gelencsér Gábor

Gelencsér Gábor  további könyvei

10%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1998
Antikvár könyv
1 500 Ft 1 350 Ft
Hűségpont:
 
10%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
2 000 Ft 1 800 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...