
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Kötéstábla / borítója kopott
114
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ábécérendben leírom magamnak mindazt, amit erről a világról meg a másvilágról gondolni vagyok kénytelen, a magam hasznára csupán, de halálom után talán a becsületes emberek hasznára is.˝ - Így ír Voltaire egyik levelében a Filozófiai ábécé tervéről. A Filozófiai ábécé 1764 nyarától számtalan kiadásban jelent meg, és bár üldözték, villámgyorsan terjedt szerte Európában. Páratlan népszerűségének sok egyéb mellett az is oka, hogy a filozófiát nem elvont, csak a beavatottak számára érthető szaktudománynak tekinti, hanem a világról, az emberről való gondolkodásnak, és ezért a fogalmaknak, jelenségeknek, eseményeknek nemcsak leírását, hanem történetüket és kritikai elemzésüket is adja, nemegyszer más értelmezésekkel vitatkozva, jóformán pamfletté kerekedve. Noha nem mond le a kor szintjén álló, sőt azt olykor meghaladó tudományosságról, az elvont gondolatokat, nehéz kérdéseket elevenen adja elő, olyan okfejtéssel, olyan stílusban, amelyek minden olvasót segítenek a megértésben. Ebben a gyűjteményben - mely a szerző egy emberöltő alatt szerzett páratlan műveltségéről és tudásáról tanúskodik - szinte mindenről esik szó. [...] Hol tudományos értekezéseket ír, hol esszéket, kritikákat, vagy csak rövid eszmefuttatásokat, mondanivalóját hol anekdotákkal, hol párbeszédekkel teszi érzékletessé.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630731401 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1983 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Szegedi Nyomda |
| Borítótervezők: | Ginács László, Gál Ferenc |
| Nyomtatott példányszám: | 8450 |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 529 oldal |
| Fordítók: | Gyergyai Albert, Réz Pál |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 10.00 cm, Magasság: 17.00 cm |
| Súly: | 0.30 kg |
| Kategória: | Filozófia / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről