
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Lapjai / lapélei foltosak, kiadói borítója kopottas
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
E mű első kiadása 1937-ben látott napvilágot, s rögtön nagy sikert aratott mind a szakemberek, mind a művelt nagyközönség körében. Ez nem volt véletlen, hiszen Zsirai Miklós munkája máig is páratlanul teljes összefoglalása mindazon ismereteknek, amelyek finnugor nyelvrokonaink nyelvéről, lélekszámáról, történelméről, életmódjáról, irodalmáról, művészetéről, népszokásairól egyáltalán tudhatók. A kötetet sok-sok szemléletes rajz, valamint 206 egyedülállónak mondható fénykép gazdagítja. Ez utóbbiak bemutatják nyelvrokonaink (nemcsak a finnek és észtek, hanem az Oroszország területén élő kisebb finnugor népek: vogulok, osztjákok, mordvinok, cseremiszek, zürjének stb.) népviseletét, lakhelyét, használati tárgyait, mindennapi életét. A három nagyméretű térképmelléklet pedig e népek földrajzi elhelyezkedéséről és ennek változásairól tudósít. Zsirai Miklós könyve rendkívüli értékű tudományos munka, de a szerző – miként az igazán nagy tudósok – mindig egyszerűen, színesen fogalmaz, s így a FINNUGOR ROKONSÁGUNK nemcsak a finnugorság példa nélkülien gazdag enciklopédiája, hanem az első oldaltól az utolsóig lebilincselő olvasmány is. A kötetet terjedelmes Függelék zárja, amely a mű szerkezetét követve összegzi a finnugor népekről 1937 óta összegyűlt újabb ismereteket, s így az olvasó naprakész tájékoztatást kap nyelvrokonainkról az őstörténettől kezdve napjainkig.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9637685480 |
|---|---|
| Kiadó: | Trezor Kiadó |
| Kiadás éve: | 1994 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Nógrádi Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 696 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.50 cm |
| Súly: | 1.50 kg |
| Kategória: | Nyelvészet / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.