Fókuszváltás - Kétszer huszonnyolc írás a kortárs művészetről

A festőnek nem azt a képet kell festenie, amit ő lát, hanem amit mi látunk. Mi, gyöngébb szeműek. Egy (művészeti) írónak meg azt kell megmutatni, amit az olvasók nem is láttak. Nehéz kenyér ez. Írni a művészetről ugyanis nem lehet. Tulajdonképpen semmiről se lehet írni, mégis tesszük. Miközben ez a két író tudja, csak az a szép, ami nincs. A műalkotás bennünk történik meg. Életforma is, nem csak tárgy. Ők még szeretik a művészetet magukban, és nem fordítva. Azzal lettek eredetiek, hogy őszinték - ebben a kétszer huszonnyolc pillantásban. "A világon minden a szépségért történik, írta Hamvas. Az nem csinál semmit. Csak van." A művészet nem tárgy, hanem módszer. Látásmód, sőt életmód. Mégis olyan, mint az erkölcstan: valahol meg kell húzni azt a bizonyos vonalat. Ezt a vonalat ők ketten látják. Elmennek a legjobb mai kiállításokra, és hazahozzák az élményeket (van, hogy szél van kiállítva), de műítészek lévén, minősítik a látottakat. Tisztán, nem okoskodva és nem bonyolultan. A szívünk és eszünk között teremtenek összhangot az eddig csak a neten olvasható írásaikkal. A képzőművészet manapság jobban megmutatja, mi történik a világunkban, mint akármilyen tőzsde. És Csillag és Lajos, ők figyelik a gyors, néha az hisszük, már követhetetlen mozgást. Az új meg újabb kiállításokat. Miközben mi a tévén és a neten kukkolunk. Oda kell menni, és átadni az élményt. És megírni, ha valami nem tetszik. Vagy tetszik. Szépen, láthatóvá tevő stílusban. A színek királynőjével, feketével írják le képekkel bőven illusztrált véleményüket. Ülnek a kisföldalattin, vagy a repülőn, mindig mozgásban vannak. Jelen vannak, és élményeket adnak át. Veszélyes mozdulat ez. Csang Szeng-jao egyszer egy olyan sárkányt festett, hogy csuda. Csak a szemét nem festette meg. A császár megparancsolta neki. Amikor a festő a szemeket is odaföstötte, a sárkány elrepült.

Mutass kevesebbet