Földlakó

Rába ​György újabb kötete a 2003–2006 közt született versekből állt össze. Ebben a kötetében is fontos szerepet játszik a személyesség, de a könnyed formákban megnyilatkozó fesztelen monológok (melyek szinte megszólítják, párbeszédre invitálják az olvasót) egy hosszú élet tapasztalatának történelmi távlatából emelik ki a lírai ént felépítő mozzanatokat. Az idő motívuma mint az egyetemes lét megnyilvánulása, egyúttal mint az egyéni lét tapasztalata végigvonul a köteten. A személyes élettörténet beleolvad a kultúra hagyományteremtő folytonosságába ("Az újra olvasandó klasszikus/ kötetében egy régi kártyanaptár/ ezerkilencszázhatvannyolc az év/ koronatanúja ma mire vall már/ például akkor meg se született/ akit tegnap dicsértem verseket" – Egy klasszikus rejtelmei), és az egyetemessel, a nagy egésszel való találkozás ihletében született sorok mögött egy időben alakuló, folyton változó, mégis azonos lírai portré bontakozik ki. A kristálytiszta tárgyias költészet hangján megszólaló költő azonban mintha már a szavakon túlról üzenne, a régi maszkokat félredobó bölcsesség mély hallgatása lengi át ezeket a magabiztos mesterségbeli tudást tükröző verseket: „a papíron múltam titkosírása/ és én túl sorompóimon/ a papíron jövendők rejtvénye”. (Az írás mire jó) A színvonalas kötet jó szívvel ajánlható minden versszerető olvasónak.

Mutass kevesebbet