
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Felső lapélei apró foltosak.
44
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ebben a könyvben sportoldalról igyekeztünk megközelíteni a Forma-1 világát. Rudolf Caracciolától, a második világháború előtti idők nagy egyéniségétől, Giuseppe Farinától, az első Forma-1-es győztestől Alain Prostig, a mai idők legnagyobb csillagáig elsősorban az embert, a sportolót mutatjuk be. Célunk, hogy az Olvasó a verseny nézése közben ne csak a nagyszerű, horribilis értékű autócsodákat lássa elsuhanni maga előtt, hanem választ kapjon sok olyan kérdésre, amelynek megismerésével szakmailag és sporttörténeti szempontból is többet tud meg a versenyekről: az nemcsak látványos show lesz a számára. Forma-1-es futam Magyarországon! Első hallásra szinte hihetetlennek tűnő hír. Hiszen a Forma-1-es autóversenyzés tőlünk távolinak tűnő, bizarr cirkusz benyomását keltette idáig az átlagos, az autóversenyzésben nemigen járatos érdeklődőben. A lázas előkészületek is inkább az üzlet, mint az igazi sportcsemege jegyében zajlanak, csak további gondos utánanézéskor látjuk, hogy ez a versenyzéstípus sport a javából! A versenyzők a látszat ellenére fizikailag, idegileg, szakmailag tökéletesen képzett, az autóversenyzést szupermagas színvonalon tudó sportemberek, akik - szinte biztosra vehető, hogy nem csak a jövedelemért - az emberben ösztönösen benne levő győzniakarástól fűtve róják a köröket. Ebben a könyvben sportoldalról igyekeztünk megközelíteni a Forma-1 világát. Rudolf Caracciolától, a második világháború előtti idők nagy egyéniségétől, Giuseppe Farinától, az első Forma-1-es győztestől Alain Prostig, a mai idők legnagyobb csillagáig elsősorban az embert, a sportolót mutatjuk be. Célunk, hogy az Olvasó a verseny nézése közben ne csak a nagyszerű, horribilis értékű autócsodákat lássa elsuhanni maga előtt, hanem választ kapjon sok olyan kérdésre, amelynek megismerésével szakmailag és sporttörténeti szempontból is többet tud meg a versenyekről: az nemcsak látványos show lesz számára.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631069214 |
|---|---|
| Kiadó: | Műszaki Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1986 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Egyetemi Nyomda |
| Borítótervezők: | Kováts Tibor |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 193 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Súly: | 0.30 kg |
| Kategória: | Műszaki / Autó / Sport / Technikai Sportok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről