Francia szimbolisták - Gauguin, Pont-Aven, Nabis

Magyar Nemzeti Galériában - Budapest, 1998. november 10 - 1999. január 24. // Előszó: A 19. század utolsó harmadában Franciaországban zajlott le majdnem minden olyan művészeti mozgalom - szemléletváltás, felfedezés, stiláris, technikai újítás amely gyökeresen megváltoztatta az egész európai művészetet és előkészítette a 20. század történéseit. Az impresszionisták 1874-es első és 1886-os utolsó kiállítása közötti periódusban ennek a nagy forrongásnak voltaképpen valamennyi irányzata az egyetlen közös ellenség, a naturalizmussal keveredett, konzerválódott akadémizmus ellen bontott zászlót, de ezen túl az egész folyamat a különböző, nem egyszer egymásnak ellentmondó hitvallások és elméletek csatározásai közepette, ugyanakkor a párhuzamok és átfedések, a rőten eszmék és kölcsönhatások bonyolult rendszerében zajlott le. Paradox módon éppen ebből a látszólagos zűrzavarból bontakozik ki a modern művészet kontinuitásának nagyszerű logikája. A nyolcvanas évek két legmarkánsabb festészeti irányzata - elméletüket és meggyőződésüket tekintve - úgyszólván két külön világ. Az egyik, amely a neoimpresszionizmus, vagy a technikai újítás lényegét kifejező divizionizmus nevet viseli, s amely elsősorban Georges Seurat-hoz és Paul Signachoz kapcsolódik, a kor pozitivista szemlélete alapján és a legújabb optikai felfedezésekre és módszerekre, a látás pszichológiájára, a fény- és színanalízisre hivatkozva a művészi alkotást egzakt, tudományos tevékenységnek tekintette, sőt a művet matematikai képlettel kifejezhetőnek tartotta. A másik, a szimbolizmussal és a Nabis-val meghatározott irányzat, amelynek Paul Gauguin volt az atyja és amelyben egyebek között Odilon Redon is fontos szerepet játszott, „a művész szubjektív élményeire" (a csoport teoretikusának, Maurice Denis-nek a megfogalmazása), a képzeletre és a lélek titokzatos rezdüléseire, vagyis egy eléggé megfoghatatlan szférára hivatkozott. Ugyanakkor a neoimpresszionisták szervezete, a Société des Artistes Indépendants (Független Művészek Társasága) Redon elnökletével alakult meg 1884-ben, és Gauguin 1886-ban a divizionista technikát alkalmazta - éppen abban az évben, amikor Pont-Avenben dolgozott és megteremtette a pont-aveni iskolát, a nabik csoportosulásának közvetlen előzményét. 1886-ban, amikor Gauguin először látogatott el Pont-Avenbe, ebben a pittoreszknek mondott breton kisvárosban már több, mint két évtizede működött festőkolónia. Az akkor harmincnyolc esztendős művész, aki 1880 óta az impresszionistákkal együtt állította ki műveit, elragadtatással nyilatkozott az ottani tájról, atmoszféráról: „Szeretem Bretagne-t, mert van benne valami vad, valami primitív. Amikor fapapucsom ezen a gránit-kemény talajon kopog, azt a tompa, titokzatos és mély hangot hallom, amit a festészetben szeretnék megszólaltatni." (Idézi C. Mathieu: Musée d'Orsay. Guide. Paris, 1986.164.) Már első pont-aveni tartózkodása során fiatal festők csoportosultak körülötte, akik példaképüknek és mesterüknek tekintették, s azonosultak törekvéseivel. De a pont-aveni csoport esztétikájának kialakulása szempontjából az 1888-as második látogatása volt meghatározó jelentőségű, amelyre martinique-i utazásából hazatérve került sor. Ez alkalommal lépett szorosabb kapcsolatba Emilé Bernard-ral, akivel együttműködve mindkettejük korábbi kísérletei alapján kidolgozták a szimbolizmus két alapelemét, a cloisonnista technikát és a szintetista módszert. A cloisonnizmus az ólomkeretes üvegablakok és a rekeszzománcok technikájához nyúlt vissza, ami megkövetelte a határozott kontúrokat, a kép lapos foltokból kialakított dekoratív rendszerét, a tiszta színek alkalmazását, és kiiktatta a festészetből a naturalista perspektívát, az impresszionista fénymodulálást és a testek plasztikus megformálását.

Mutass kevesebbet