
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
50
hűségpont
Hogy működik az alku?
Nem életrajzi regény, hanem forgatókönyv ez a mű, amelyet szerzője John Huston amerikai rendező kérésére írt meg. Két változatban is elkészült, de a második befejezetlen maradt, sőt, egy része el is kallódott. Az első változat is posztumusz jelent meg. Bár megrendelésre írta művét, Sartre-t rabul ejtette a téma, éppen ezért nem igazán figyelt a forgatókönyv terjedelmére, és a szöveg így kissé hosszúra sikeredett. Az átjavított változatot Sartre nem fogadta lelkesedéssel, talán még az 1961-ben elkészült filmet sem látta, amelyet angol nyelvterületen Freud, a titkos szenvedély, a francián pedig Freud, bevallatlan vágyak címmel forgalmaztak. A műből egy „ellentmondásos, erőszakos és visszafogott személyiség képe rajzolódik ki…, aki örökös harcot vív, makacsul és fájdalmasan, önmagával és környezetével” – írta a bevezetőben J.-B. Pontalis. A könyv nem igazán nevezhető történelmi dokumentumnak, viszont meglehetősen hiteles képet rajzol egy olyan ellentmondásos személyiségről, amilyen Freud volt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9631410498 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Világkönyvtár |
| Kiadó: | Magvető Kiadó |
| Kiadás éve: | 1987 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Pécsi Szikra Nyomda |
| Borítótervezők: | Dános Judit |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 373 oldal |
| Fordítók: | Ádám Péter |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | 0.40 kg |
| Kategória: | Életrajzok / Pszichológia / Irodalom / Szépirodalom / Dráma, Drámaantológia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről