
(2 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 599 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A dermesztő nyár fullasztó télbe fordul. Dale Stewart azt hitte, gyerekkorában végleg megszabadult a sötétségtől, ám nagyobbat nem is tévedhetett volna. Az egykor köztiszteletben álló egyetemi oktató és regényíró élete kisiklott: felesége elhagyta, karrierje romokban, sőt egy katasztrofális viszonyt követően még öngyilkosságot is megkísérel. Úgy dönt, hogy mindent maga mögött hagy, és visszatér gyermekkora színhelyére, az egykor virágzó kisvárosnak számító Elm Haven összeaszott maradványai közé, ahol reményei szerint nyugalomra lel. Régi barátja házát bérli ki, hogy megírja élete első komoly regényét, ami történetesen a négy évtizeddel azelőtti nyár eseményeit dolgozza fel. Ám azzal, hogy a városka szélén álló, régóta elhagyatott házba vackolja be magát - ahol egykor legjobb barátja, az 1960 dermesztő nyarán szörnyű halált halt Duane McBride lakott -, csupán az eddig elkövetett hibáit tetézi. Mert nincs egyedül a házban: ide is követték saját bejáratú démonjai, akik valami szörnyű dologra készülnek. És a hó lassan mindent maga alá temet... Az ártatlan gyermekkor végét és a felnőtté válás rémületét megragadó Dermesztő nyár folytatásában a kultikus horroríró Dan Simmons a felnőttkor borzalmairól, a kudarcok és a megbánások sivár pusztájáról mesél átütő erővel.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789634477266 |
|---|---|
| Kiadó: | Alexandra Könyvesház Kft. |
| Kiadás éve: | 2020 |
| Terjedelem: | 400 oldal |
| Súly: |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
A Dermesztő nyár gyerekszereplői immár felnőttek. Bár nem éri el az előző rész színvonalát, egy olvasást azért mindenképpen megérdemel.
A dermesztő nyárt fullasztó tél követi.Dale Stewart úgy dönt eddigi életét hátrahagyva visszatér Elm Havenbe,ahol gyermekként nevelkedett.Régi barátja házát-Duene MCbride-béreli ki.A fiú tragikusan elhunyt egy aratógép balesetben.A ház azóta lakatlan,elhagyatott,poros,rémséges.Dale a hideg rázza ki beköltözéskor,ráadásul a Halál fekete kopói is a háza körül csaholnak.Dale mégis azt reméli,hogy itt végleges nyugalomra tér és megírja élete legsikeresebb könyvét:A dermesztő nyárt-t.Ami itt játszódik Elm Havenben kb.40 éve.Dale nem is sejti,hogy a házban nincs egyedül.Hangokat hall,árnyakat lát,semmi sincs a helyén,valaki használja az írógépét..van valaki odabent,talán démonok,szellemek..Az idő telik,a hó úgy szakad,mintha szitából öntenék.Odakint fogcsikorgató hideg,Dale kezd beleőrülni a bezártságba és a gondolataiba...Hajmeresztően pörgős regény,annyira izgalmas,hogy a thriller horror helyett más jelzőt találnák ki helyette.Ki ne hagyják!Pokolian jó cselekmény!