
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 990 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A vidéki polgárság életformája elevenedik meg a regény lapjain. Bordás Győző alapos hely- és kortörténeti stúdiumokat végzett, s korabeli, itteni, nehezen fellelhető újságok és más dokumentumok segítik a munka közben. Regényében valódi és áldokumentumokat ötvözi a fikcióval. Saját gyermekkorának élményeit és tapasztalásait is feleleveníti, s azt kell hinnünk, az ötvenes évek elején még találkozhatott e sajátos világ tagjaival, arra emlékező emberekkel, emlékeztető relikvítumokkal. Bordás Győző regénye történetközpontú. Az író elbeszélői erényeit dicséri, hogy magával ragadóan hömpölyög a cselekmény, a szerző a hagyományos prózaírás teljes kelléktárát alkalmazza. Az események két szálon futnak, melyek minduntalan keresztezik, át- meg átfedik egymást, két főhős köré csoportosulnak. Az egyik Sauer Jakab, a Budapestről vidékre került gimnáziumi tanár, aki fővárosi ambícióit a kisvárosban akarja megvalósítani, s ezzel hasznos tagjává válik a közösségnek; a másik Pichler József festő, aki vidéki magányában országos hírű képeket fest. Köréjük szövődik a kisváros egész világa, amiből a kor tablója rajzolódik ki: szerelmekből, bálokból, botrányokból, mendemondákból tevődik össze a vidéki élet, de a kaszinóbeli események, a szabadkőművesség, a jótékonysági rendezvények, a gimnázium légköre is ennek a világnak a tartozéka, csakúgy, mint a csatorna és a cukorgyár, amelyektől mindenkinek az egzisztenciája függ.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 8632303457 |
|---|---|
| Kiadó: | Forum Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1992 |
| Kiadás helye: | Újvidék |
| Nyomda: | Forum nyomda |
| Borítótervezők: | Maurits Ferenc |
| Nyomtatott példányszám: | 1000 |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 199 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről