Gaál István krónikája

Pier ​Paolo Pasolini 1965-ben két filmrendező előtt emelte meg a kalapját: az egyik Luis Bunuel volt, a másik a fiatal magyar filmrendező Gaál István, akinek első játékfilmjét, a Sodrásbant az év legemlékezetesebb filmjének nevezte. S valóban: a Sodrásban elsőként adta tudtul a világnak, hogy Magyarországon „másfajta raj” állt a kamera mögé. Gaál István tevékeny részese és meghatározó egyénisége az új magyar film megteremtésének: mint rendező, olykor meg mint operatőr alkotója szociográfiai ihletésű lírai dokumentumfilmeknek (Pályamunkások, Oda-vissza, Cigányok), más filmjeiben Bartók vagy épp Gluck zenéje inspirálja költői képi világ megformálására, de mindenekelőtt játékfilmjei (Sodrásban, Zöldár, Keresztelő, Holt vidék, Legato, Cserepek, Orfeusz és Eurydiké) bizonyítják kivételes filmrendezői tehetségét. Magasiskola című filmjét a cannes-i filmfesztivál zsűrije külön- díjjal tüntette ki. Az ő fordításában ismerhettük meg Renato Mny A film formanyelve és a neves filmrendező, Carlo Lizzani Az olasz film története című művét. Tanított a római filmfőiskolán, a legutóbbi években pedig Indiában vezetett mesterkurzusokat. A kötet föleleveníti e gazdag életpálya kevésbé fontosnak látszó, mégis meghatározó eseményeit éppúgy, mint a nyilvánosság előtt lezajlott történéseit. Érdekes kordokumentumokat (műhelyvitákról készült feljegyzéseket, barátok, alkotótársak – Huszárik Zoltán, Szőllősy András és mások – leveleit, fényképeket, rajzokat stb.) tartalmazó különös életrajz.

Mutass kevesebbet