
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
Lapjai / lapélei foltosak
65
hűségpont
Hogy működik az alku?
Rossmore-ban minden átalakulóban van. Már nem az a poros ír kisváros, ahonnan a fiatalok elmennek, hogy világot lássanak; manapság virágzó hely, olyan forgalmas, hogy új elkerülő útra van szükség. Rossmore lakói két táborra szakadtak, főleg azért, mert az új utat épp a galagonyaerdőn keresztül, a Szent Annáról elnevezett forrás mellett akarják vezetni. A forrás egyesek szerint spirituális természettel bír, ezt mások babonának tartják. Vajon Neddy Nolan családjának valóban el kell fogadnia a földjükért cserébe fölajánlott kártérítést? De hiszen Neddy édesanyja is a forrásnál gyógyult meg. És mi a helyzet azzal a gyermektelen londoni nővel, aki elment a galagonyaerdőbe, és ennek egészen váratlan következményei lettek? Aztán ott az a két barátnő, akik szintén fölkeresik a megszentelt helyet, hogy rendezzék a házasságukat; egy gazdag amerikai tanácsért folyamodik; egy gyilkos lány pedig úgy dönt, a forrásnál helyezteti el az üzenetét. Maeve Binchy írása csupa melegség, humor és részvét. A Galagonyaerdő rossmore-i emberekről szól, akiknek megvan a saját történetük, miközben mindannyian a problémáik megoldását keresik.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789633709092 |
|---|---|
| Kiadó: | Alexandra |
| Kiadás éve: | 2008 |
| Kiadás helye: | Pécs |
| Nyomda: | Kinizsi Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 374 |
| Fordítók: | Lakatos Anna |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Szerelmes Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.