
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Korábbi köteteihez hasonlóan Michael White ezúttal is egy olyan személyiség arcképét rajzolja meg, aki a felvilágosodás előfutáraként kimagasló szerepet játszott a tudomány- és szellemtörténetben. Galilei a tudomány forradalmának kulcsfigurája volt, sokak szemében pedig olyan vértanú, akit eredményei és meggyőződése miatt ítélt el a katolikus egyház. Galilei, aki egy időben maga is papnak készült, az inkvizíció áldozataként végezte - beteg, vak öregemberként, aki utolsó napjait házi őrizetben töltötte, műveit betiltották, eszméit pedig az egész katolikus világban háttérbe szorították. Michael White olyan korszak kontextusában vizsgálja Galilei munkásságát, amikor a vallási és tudományos felfogás veszedelmesen egybefonódott. Azt az utat, amely a Galilei elleni eretnekvádhoz vezetett, az ellenreformációval és a harmincéves háborúval a háttérben tárja elénk, és az elbeszélésből olyan történet kerekedik ki, amelyet összeesküvés és titkolózás szennyez be. Michal White azt is sejteti, hogy valójában Galileinek nem a kopernikuszi világképhez való ragaszkodása szúrta Róma szemét - sokkal veszedelmesebb gondolatokra bukkant, amelyek a katolicizmus alapjainak megrengetésével fenyegettek.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789633709191 |
|---|---|
| Kiadó: | Alexandra |
| Kiadás éve: | 2010 |
| Kiadás helye: | Pécs |
| Nyomda: | Kinizsi Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 415 |
| Fordítók: | Bódogh-Szabó Pál |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 21.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Életrajzok / Természettudomány / Csillagászat |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről