
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Borítói kopottasak, karcosak, repedezettek. Gerince kifakult.
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Előszó: Tíz esztendővel ezelőtt, 1966-ban jelentetett meg kiadónk egy Gazdaságpolitikai Kisszótárt, amelynek az volt a rendeltetése, hogy segédanyagként használhassák propagandisták, pártoktatásban részt vevők, közgazdászok és más érdeklődők a gazdasági reform tanulmányozásában. Cikkeinek tematikája és témája kimerült a gazdasági reformmal kapcsolatos fogalmak vázlatos ismertetésében, nem törekedett teljességre. E munkánk sem a lexikális teljességre törekvés jegyében született. De nem is a második kiadása az 1966. évi Kisszótárnak, még csak nem is egyszerűen bővített és átdolgozott kiadása. Új tematikát készítettünk, amelyben mintegy 1000 szócikk összeállításával igyekeztünk átfogni a magyar gazdaságpolitika általunk értelmezett összetevőinek mindegyikét, minden területét, ágazatát és szféráját, s emellett a kapcsolódó közgazdasági alapfogalmakról is rövid, csak a leglényegesebb vonásokra korlátozódó definíciókat fogalmaztunk. Arra is törekedtünk, hogy a jelenleg érvényes közgazdasági szabályozó rendszer fontosabb elemeiről fogalmi meghatározást s rövid magyarázatot adjunk.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630907291 |
|---|---|
| Kiadó: | Kossuth Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1976 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Athenaeum Nyomda |
| Borítótervezők: | Szántó Tibor |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 266 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Politika / Közgazdaságtan / Szótárak / Társadalomtudomány / Politika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről