
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Antikvár bolt
Előzéklapján apró, halvány elszíneződés. Kötése enyhén szétnyílt.
156
hűségpont
Hogy működik az alku?
Kedves Gyula! Bocsánat a nem túl hivatalos megszólításért, de mióta Gergő-Farkassal, a Botlik-Réti családdal, Apollóniával és a többiekkel megismerkedtünk, úgy tűnik: Veled is találkozhatunk mindig, ha a Csipetke utcába tévedünk, ha a Bagoly-bükki-völgybe révülünk, vagy az előkelő szálloda parkolójában fölismerni véljük Rúzspirost. Közönséges ébernek érthetetlenül nevetséges, de Neked bizonyosan magától értetődő, ahogy megismerkedtünk Veled. Karácsony előtt nem sokkal hallottam egy beszélgetést a rádióban a Gergő és az álomfogók című könyvedről és megvettem. Aztán a dermesztő és szürke januári esték egyikén megkértem a páromat, hogy kezdje el felolvasni. Akkor még azt sem tudtuk, hogy a varázslatot nem ketten, hanem már háman élvezzük; egy tündérpalántával megajándékozva révülünk egyik fejezetből a másikba. Így a szeptemberben megszületendő pici lányunk ezt a valóság-mesét hallgatta először végig. Köszönjük, hogy megírtad nekünk ezt a könyvet: földébresztett bennünk sok jót, elaltatott egy legalábbis elviselhetővé tett sok bennünk rejlő gonoszt, még tartalmasabbá tette amúgy sem érzelemsivár életünket. Minden jót kívánok Neked: Gyulainé Hárs Gyöngyi
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9635490224 |
|---|---|
| Kiadó: | Magyar Könyvklub |
| Kiadás éve: | 2003 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Első kiadás |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Rt. |
| Illusztrátorok: | Fábián Noémi |
| Borítótervezők: | Fábián Noémi |
| Nyomtatott példányszám: | 7000 |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 493 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.70 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Gyermek- És Ifjúsági Irodalom / Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Imádtam a világot, ahová elvitt az író. Bár voltak részek, amivel nehezen boldogultam, de összességében jó volt a történet. Izgalmas, érdekes, néhol számomra vicces. Imádom a neveket, amelyek az író adott egy-egy szereplőnek, számomra Sutyerák viszi a prímet. Gergőt sajnáltam, nem lehetett egyszerű a helyzete. Mondjuk még mindig nem barátkoztam meg vele teljesen, de a végén jól döntött. Zsófit bírtam, tetszett, ahogy nyomozott. Tetszett, ahogy Boglárka és Dénes támogatták Gergőt, valamint az apukája is.